EN facebook

MúzeumTrip! A Cifrapalota – a múzeum „arca”

A Kecskeméti Katona József Múzeum

2020-09-13 20:15

MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente (minden hónap elsején és 15-én) másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait. Vác, Pásztó, Gyula, Debrecen, Szentendre, Csorna, Tapolca, Győr és Mohács, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, Eger, Nyíregyháza és a Magyar Nemzeti Múzeum után most a Kecskeméti Katona József Múzeumban vendégeskedünk. Miután megismertük a múzeum legfrissebb projektjeit, a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben vendégeskedtünk, majd a Képzőművészeti Gyűjteménybe nyertünk betekintést, most pedig a Cifrapalota lát bennünket vendégül.  

 

Cifrapalota - lépcsőház Varga Zsolt fotója 

 

Kecskemét egyik legismertebb, emblematikus épülete nem múzeumi célokra épült. A város 1902-ben határozta el bérház építését. A szecessziós épületet Márkus Géza tervezte. A homlokzaton elhelyezett mázas Zsolnay kerámián, a lépcsőház rácsain és a díszterem stukkóin a magyar népművészet és az európai szecesszió motívumkincse keveredik. A tető színes cserepei és a homlokzati díszítés előrevetítette az épület köznyelvben kialakult, és mára már általánossá váló elnevezését: Cifrapalota. Az ékes külső mellett a belső termek közül az ún. Pávás terem díszített.

A két lépcsőházas épület földszintjén üzletek, az első emeleten a Kereskedelmi Kaszinó hivatali helyiségei és díszterme, a második emeleten lakások voltak. 1982-ig szakszervezeti székházként használták, majd 1983-tól a Múzeumi Szervezet részeként, Képtárként működött. Az épület 1996 óta a Katona József Múzeum kiállítóhelye. A képzőművészeti állandó kiállítás mellett a Nagyurak és vezérek című állandó kiállításon tekinthetik meg a látogatók a Duna-Tisza köze legszebb avar kori leleteit, köztük a világhírű kunbábonyi sír kincseit.

A földszint és az első emelet időszaki kiállítótermeiben történeti, régészeti, néprajzi, helytörténeti időszaki kiállítások váltják egymást. A Pávás terem konferenciák, előadások és egyéb programok helyszínéül szolgál.

 

 Az épület

 

Kiállítások

 

A 21. században mind a fenntartó, mind a látogatóközönség részéről jogos igény, hogy a múzeumok ne csak őrizzék és gondozzák a kulturális javainkat, hanem igényes, látványos, információban gazdag, és érdekes kiállításokat, valamint hasznos és szórakoztató időtöltést kínáljanak. A múzeumok a szabadidő eltöltésének lehetséges színhelyei, melyek választható alternatívaként léphetnek fel a programok sorában. A muzeális intézmények csak magas minőségű, a közönség érdeklődésére számot tartó, érdekes témájú, látványos installációval bíró kiállításokkal és programokkal tudnak helyt állni ebben a versenyben. A múzeum szakmai háttere ugyanakkor garanciát jelent a megfelelő színvonalra. Kiállításainkban szem előtt tartjuk a szakmaiság, a látvány, az emóció, a modern technika, az igényes kivitelezés megfelelő arányát.

 

Élőszobor pályázat 

 

Múzeumpedagógiánk címszavakban: Az alkotás öröme - a felfedezés sikere - a csapatmunka élménye

 

A múzeumok kapcsolata az oktatással közismert, a gyerekek számára kiváló kiegészítő ismereteket nyújtanak a múzeumi kiállítások és a múzeumi szakemberek speciális tudása. Nincs ez másként Kecskemét esetében sem. A Cifrapalotában zajló múzeumpedagógiai foglalkozások nemcsak a kecskeméti gyermekeket vonzzák, hanem a kirándulócsoportok is szívesen veszik igénybe. Szemléletes, élvezhető és könnyen elsajátítható, tapasztalati alapon nyugvó, személyes felfedezés sikerét nyújtó ismereteket kínálunk óvodás kortól a középiskolásokig. A programkínálatot az állandó elemek mellett a folyamatos megújulás és változás jellemzi, az időszaki kiállításokhoz való kapcsolódás miatt.

 

Kecskemét 650 kiállítás

 

A múzeumpedagógus szakemberek vezetésével a gyerekek a kiállítások anyagát közösen dolgozzák fel, és drámapedagógiai módszerekkel, saját fejlesztésű társasjátékokkal, kollégáink által vezetett foglalkozásokon mélyítik el tudásukat.

A Cifrapalota kiemelt feladatának tekinti, hogy a múzeum ne csupán a tanulás, művelődés színtere legyen, hanem a fiatal felnőttek számára igényes szórakozási lehetőséget is nyújtson. A 16+ korosztály számára kidolgozott programok változatos sora: filmkészítés, performance, élőkép, vetélkedő, divattervező pályázat, nyomozó játékok népszerűek. Programjaink korosztályának tekintjük a legkisebbeket is, babás tárlatvezetéseinkre kisgyermekes édesanyákat várunk, közös feltöltődésre, ismeretszerzéssel egybekötött szórakozásra.

 

 

Együtt a család

 

Múzeumunk kiemelt célcsoportja a gyermekes családok. Az ő igényeiknek megfelelően, a hétvégeken megrendezett családi napokra, közös időtöltésre várjuk a kicsiket és a nagyokat, az egész családot. Egyre kevesebb idő jut a közös szórakozásra — ezért egyre fontosabb, hogy vonzó és színvonalas alternatívát kínáljunk. Az aktuális kiállításhoz kapcsolódóan a felnőtteket személyre szabott vagy egy-egy résztémát bővebben vizsgáló tárlatvezetések, beszélgetések, filmnézés, koncert, előadások, gasztronómiai különlegességek várják, a gyerekek pedig a múzeumpedagógusok által vezetett foglalkozásokon tölthetik hasznosan idejüket.

A hétvégi programok egy részén „kilépünk a házból”, és külső helyszínen mutatjuk be és népszerűsítjük a Cifrapalotában folyó munkát.

 

Hazatérnek című időszai kiállítás 

 

Ismeretátadás

 

A felhalmozott ismertanyag átadása a nagyközönség számára kiemelt feladat. Hagyományos formái, az előadások, konferenciák, könyvbemutatók állandó elemei az intézmény kínálatának. A változó és rendkívüli módon felgyorsult világban azonban az információ átadásának új módjait használják a múzeumok. A hagyományos írott ismeretterjesztő táblák és tárlatvezetések mellett kiállításainkban szerepet kapnak a multimédiás eszközök, az interaktív felületek. Az ezek segítségével közvetített tartalmak lehetőséget biztosítanak egy-egy téma mélyebb megismerésére, feldolgozására.

 

 

Kiemelt rendezvények:

 

A Cifrapalota éves programjainak sorában kiemelt helyen szerepel a Múzeumok éjszakája. Az évek óta nagy sikerrel zajló estén júniusban, Szent Iván napja környékén nem csak jelképesen, hanem a valóságban is kinyitjuk a főtérre nyíló kaput. A színes programkínálat évről-évre változik és újul meg. Ez az év leglátogatottabb napja, több mint ötezer érdeklődővel. Sajátos kecskeméti jelenség, hogy hatalmas tömeg kel útra a városban, retrobuszokon – melyek egyik állomása a Cifrapalota. 

 

 

Reprezentatív terek

 

Belső tereink megújulása folyamatos. A Pávás terem felújítása, megfelelő hang és vetítéstechnikával való felszerelése lehetőséget nyújt konferenciák, előadások, tanácskozások megtartására. Ugyanitt kulturális estek, koncertek, bálak, fogadások, vacsorák, esküvők, exkluzív találkozók, szakmai egyeztetések, diplomáciai találkozók megszervezésére is van lehetőség. Hagyományos múzeumi szerepünkből kilépve még Rapid randinak is helyt adott a terem.

 

 

Nagy hangsúlyt helyezünk a kényelmi szolgáltatásokra. Pályázati forrásból megújuló belső tereink komfortos, érdekes, egyedi környezetet biztosítanak. Árnyékos belső udvarunk kényelmes fotelekkel és székekkel, csobogóval valódi oázis a nyári forróságban, a városközpontban. Az épületen belül több helyen biztosított a pihenés lehetősége a látogatók számára.

 

 

Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a látogatók fogadása és tájékoztatása hozzáértő, barátságos, udvarias legyen, majd mindez a kiállítások megtekintése során folytatódjon, – a legteljesebb múzeumélmény érdekében.

 

Cifrapalota belső udvar, Gyapai Jozsef fotója  

 

Azért dolgozunk, hogy szolgáltató múzeumunk élményt, szórakozást, kikapcsolódást, feltöltődést, tanulást, egyedi élményt jelentsen, és a vendégek jól érezzék magukat nálunk. Továbbra is olyan látogatókat szeretnénk, mint az a kis vendégünk, aki girbegurba betűivel írta a vendégkönyvbe: „Nagyon jó itt, soha sem akarok elmenni.”

kiállítás, múzeumtörténet, MúzeumTrip
2020-09-07 20:00
gyűjtemény, képzőművészet, MúzeumTrip
2020-09-09 20:00