EN facebook

Nagy siker az egy hónapja megnyílt tárlat Szentendrén

Rendhagyó programok a Vajda-kiállításon

2018-12-12 16:00

November 10-én két különleges kiállítás nyílt Szentendrén: Vajda Lajos életműtárlata a Ferenczy Múzeumban és a felesége, Vajda Júlia képeiből egy reprezentatív válogatás a Szentendrei Képtárban. Az 1908-1941 között élt Vajda Lajos számos művészettörténész szerint a modern magyar képzőművészet legfontosabb alakja volt.


A kiállítása ennek megfelelően jelentős siker, amit nemcsak az elmúlt hetekben jegyet váltó többezer látogató jelez, de az is, hogy a megnyitó óta alig volt olyan nap, amikor a két kurátor, Petőcz György és Szabó Noémi ne tartott volna tárlatvezetést. Rendszeresek a múzeumpedagógiai foglalkozások is a kiállításon, a két ünnep között, december 28-án pedig egy egészen különleges programmal várják a közönséget.


A 33 év – 33 pillanat című esten Juhász Anna beszélget a kurátorral,  közben két színművész, Trokán Nóra és Nagy Zsolt Vajdához kötődő szövegeket olvasnak fel. (A részvétel regisztrációhoz kötött: regisztracio@muzeumicentrum.hu)

 

képzőművészet, téma
2018-10-13 18:00
kiállítás, kortárs, művészet, programajánló
2018-07-11 10:48
gyarapodás, kiállítás, kortárs, művészet
2017-07-05 08:10