85 éve született Néray Katalin, a múzeum első igazgatója. A 2026. október 21-én zajló konferencia remek lehetőséget kínál arra, hogy életpályáján keresztül visszatekintsünk a magyar kortárs művészet és intézményrendszer meghatározó évtizedeire. Szakmai pályafutása szorosan összefonódott a magyar művészeti életnek az 1960-as évek közepétől az ezredfordulóig tartó átalakulásával. Munkásságán keresztül kirajzolódnak a nemzetközi kulturális kapcsolatok és a Műcsarnok szerepének változásai, a magyar képzőművészet külföldi megjelenésének története, a Velencei Biennále jelentősége, majd a rendszerváltást követő új intézményi struktúrák kialakulása. Ezek közé tartozik a Ludwig Múzeum önálló intézménnyé válása is, amelynek sajátos profilját kezdettől fogva a magyar művészet nemzetközi összefüggésben történő bemutatása határozta meg.
Hegyi Dóra, Szipőcs Krisztina és Néray Katalin A művészeten túl c. kiállításs megnyitóján 1996
Fotó (c) Rosta József / Ludwig Múzeum
Mikor és hogyan kezdtetek el együtt dolgozni Néray Katalinnal?
1992-ben végeztem az ELTE művészettörténet szakán és kezdtem muzeológusként dolgozni a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Osztályán. Ekkor a Ludwig-féle adományt még a Nemzeti Galéria kezelte, ők rendezték az 1991-ben nyílt első állandó kiállítást is, így többek között ezzel is akadtak feladataim. 1992-ben kérte fel a Ludwig Múzeum tanácsadó testülete Néray Katalint, hogy vállalja el a létrehozandó Ludwig Múzeum igazgatását. Kata 1992 végén érkezett meg a Budavári Palota ’A’ Épületébe, az egykori Munkásmozgalmi, majd Legújabbkori Történeti Múzeumba, ahol egy kis irodában, egy írógéppel és faxszal felszerelkezve, egyedül látott neki a munkának. Én a volt nemzeti galériás főnökömnek, Dévényi Istvánnak köszönhetően egyre gyakrabban segítettem neki a műtárgyak, illetve az időszaki kiállítások körül. 1993 végén már teljes kapacitással vettem részt a Láthatatlan természet című japán kiállítás rendezésében, ahol nagyszabású installációkat építettünk a Képzőművészeti Egyetem akkori hallgatóival. 1994. január elsejétől lettem hivatalosan a Ludwig Múzeum második – és még két évig egyetlen – muzeológus alkalmazottja.
Szipőcs Krisztina és Néray Katalin az Antológia c. kiállítás megnyitóján, 1998
Fotó (c) Rosta József / Ludwig Múzeum
Milyen volt a közös munka, hogyan épített(etek) fel egy nemzetközi intézményt? Milyen network/vízió/ mentén zajlott a kiállítási program kidolgozása?
Szakmai pályafutásommal kapcsolatban szinte mindent Néray Katalinnak köszönhetek. Az iskolapadból épp, hogy kikerülve, zöldfülű, alapvetően elméleti, illetve történeti tudással rendelkező művészettörténészként mellette sajátíthattam el a kortárs kiállítások szervezésének, rendezésének minden műhelytitkát, azt a szakmát, amit csak később kezdtek kurátori ismereteknek hívni. Kata végtelenül nyitott és nagyvonalú személyiség volt: a legteljesebb bizalommal fordult az ismeretlenek felé, lehetőséget és támogatást adott mindenkinek, aki arra érdemes volt, legyen szó munkatársakról vagy a művészekről – így festhette ki a húszas éveiben járó fiatal festőművész, Köves Éva a múzeum teljes kistermét 1993-ban, de így került a múzeumba kicsit később a frissen diplomázó Hegyi Dóra és más fiatal kollégák is.
Néray Kata hihetetlenül gazdag nemzetközi kapcsolatrendszert hozott magával, amit már a hatvanas években, a Kulturális Kapcsolatok Intézetében töltött időszakban megalapozott. Mondhatjuk talán azt is, hogy egyben kultúrdiplomata is volt, aki szinte egy személyben képviselte Magyarországot a nemzetközi kortárs művészeti színtéren. Az ő kérésére a legnagyobb múzeumok és leghíresebb művészek is igent mondtak, dacára a kezdetben még spártai körülményeknek és a pénztelenségnek.
Yoko Onóval, brit, osztrák és japán művészekkel kezdődött a kiállítássorozat 1993-ban, Jim Dine-nal és Antony Gormley-val folytatódott 1994-ben, hogy csak néhány nevet említsünk. De ugyanilyen fontosak voltak a magyar és kelet-európai művészek is, akik szintén nagy örömmel állítottak ki a Ludwig Múzeumban; így mindjárt az első két évben 15 időszaki kiállítás nyílt, köztük nagyszabású nemzetközi kiállítások is. A múzeum új igazgatója vonzó és színvonalas kiállítási programmal kívánta felkelteni a hazai közönség érdeklődését, egyúttal bekapcsolva az intézményt a nemzetközi kortárs művészet vérkeringésébe, ami szinte az első pillanattól sikerült is.
Irene Ludwiggal és a Ludwig Múzeumok igazgatóival az épülő Művészetek Palotája bejárásán, 2004
Fotó (c) Rosta József / Ludwig Múzeum
Mit emelnél ki abból a tudásanyagból/szemléletből, amit Katától tanultál, és máig meghatározza a szakmai látásmódod/tevékenységed?
Nehéz egyetlen dolgot kiemelni. Talán a lényeglátást és a nagyvonalúságot emelném ki elsőként, a széles látókör, a szakmai felkészültség és a határozott értékrend mellett. Mindez magas fokú érzelmi intelligenciával, kedvességgel és nyitottsággal társult, hihetetlen munkabírás mellett. Katától azt láttam és tanultam, hogy nem az ego, hanem az ügy a fontos, amit minden rendelkezésre álló eszközzel segíteni kell – ha kell, ajánlólevéllel, ha kell, pizzarendeléssel, ha kell, bátor és egyértelmű kiállással a véleményünk mellett. A fontos ügyek képviselete során pedig együtt kell dolgozunk embertársainkkal a közös cél érdekében, mégpedig a kölcsönös tisztelet jegyében. Végül, de nem utolsósorban megtanultam azt is, hogy még a legvadabb szituációt is lehet kellő humorral és távolsággal kezelni.
Miért tartotta fontosnak a Ludwig Múzeum a konferencia megszervezését, hogyan választottátok ki az előadókat/témaköröket?
Az emlékkonferencia ötletét Fabényi Julia vetette fel, amihez a legnagyobb örömmel csatlakoztam én is. Az előadók és résztvevők közül néhányat én javasoltam, másokat igazgatónőnk és Boros Géza kollégánk kért fel.
A konferencia Néray Katalin életművének bemutatásán túl áttekintést ad azokról a meghatározó, kortárs művészettel foglalkozó intézményekről is, ahol hosszabb ideig dolgozott – így a KKI-ról, a Műcsarnokról, a Velencei Biennálé Magyar Pavilonjáról, illetve a Ludwig Múzeumról. A konferencia előadói között vannak kortársak, egykori munkatársak, egykori politikusok, fiatalabb kutatók és barátok egyaránt, összesen csaknem húsz fő. Öt szekció lesz, időrendben haladunk majd a hatvanas évektől 1996-ig, a Kultúrkapcsolatok Intézetétől a Kortárs Művészeti Múzeum megnyitásáig, melynek decemberben ünnepeljük a 30. évfordulóját.
A Feszített művek c. nyitókiállítás rendezésén, 2005
Fotó (c) Rosta József / Ludwig Múzeum
Néray Kata egyik legközelebbi munkatársaként milyen tanácsot adnál a fiatalabb művészeti szakember generáció számára?
A legfontosabb, hogy egy szakembernek legyen kellő tudása arról, amivel foglalkozik, és hogy értékelni tudjon egy adott műalkotást vagy művészi életművet. Minden az értelmezésen és az értékrenden alapul, enélkül nincsenek világos célok, sem a gyűjtésben, sem a kiállításokban. Ha már tudjuk, hogy mit érdemes támogatnunk, és ezt meg is tudjuk fogalmazni, már van egy biztos alapunk, amire építhetünk. (Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy létezzen eleven műkritika, és legyenek függetlenül gondolkodó szakemberek.)
Sok mindent meg lehet tanulni a kiállítások szervezéséből, rendezéséből, de a kortárs művészetet érteni, szeretni és támogatni kell. Nincs annál szomorúbb, ha valaki a saját egója köré épít egy kiállítást, és önmagát próbálja műtárgyakkal illusztrálni. A kiállításokat úgy kell megrendezni, hogy a műtárgyak is megkapják a kellő tiszteletet, de a látogatók is: a kiállítások érthetőek és élvezetesek legyenek minél több látogatói csoportnak, vizuális és intellektuális élményt egyaránt nyújtsanak.
Néray Katalin, Szipőcs Krisztina és Jerger Krisztina a Strabag Festészeti Díj átadóján, 2005
Fotó (c) Rosta József / Ludwig Múzeum
A konferenciához egy microsite is kapcsolódik, mit találnak itt az érdeklődők?
Első körben egy szűkebb válogatást tudunk megosztani a felhasználókkal, de távlati célunk, hogy minél több szöveges és vizuális anyagot elérhetővé tegyünk, az emlékkonferencia anyagával együtt. Távolabbi célunk, hogy Néray Katalin szakmai pályafutásának dokumentumait minél szélesebb körben hozzáférhetővé tegyük. A Ludwig Múzeumban őrizzük a múzeum 1993 és 2007 közötti, tehát a Néray Katalin igazgatósága alatt keletkezett iratokat, dokumentumokat, fényképeket, mozgóképeket, és most a konferenciára készülve felkutattuk a korábbi időszakok elérhető anyagait is, így cikkeket, tanulmányokat, konferenciaanyagokat stb.
Bár igazgatóként Katának már csak ritkán és röviden volt alkalma írni, a megszólalásai mindig pontosak és lényeglátóak voltak, érdemes elolvasni őket, mint ahogy a pályája kezdetén írt, mára már feledésbe merült cikkeket és tanulmányokat is.
