Több évtizedig tartó restaurálási munkálatok után végre újra teljes pompájában látható a Magyar Nemzeti Galériában a kisszebeni főoltár. A középkori Magyar Királyság egyik legnagyobb és leggazdagabb díszű szárnyas oltárának teljes felújítása 1954-ben kezdődött és 2020 nyarán fejeződött be. A főoltár szeptember 24-től megtekinthető a Magyar Nemzeti Galéria Későgótikus szárnyasoltárok című kiállításában.
Immár online is megcsodálható az oltár, hisz saját virtuális bemutatóval büszkélkedhet rengeteg kapcsolódó információval és hasznos tartalommal kiegészülve!
Az évszázadok folyamán súlyosan károsodott főoltár a 19. század végén került múzeumi tulajdonba. A Sáros megyei Kisszeben Keresztelő Szent János-plébániatemplomából származó főoltárt és a két legimpozánsabb mellékoltárt – „műtörténeti becsük” megőrzésének szándékával – 1896-ban az ország ezredéves fennállását ünneplő fővárosba szállították. Első ízben az Iparművészeti Múzeumban állították fel, ezt követően 1909-ben került át a Szépművészeti Múzeumba, ahol előbb a Román, majd 1928 és 1944 között a Márvány Csarnokban állt. Az oltárt 1944 novemberében, Budapest bombázásakor szétbontották, és a múzeum pincéjébe menekítették.
A sérült táblaképek restaurálása a múzeumban 1954-ben kezdődött el és folytatódott az 1960-as években is. A rossz és hiányos állapotú oltár szétszedett darabjai 1973-ban a Régi Magyar Gyűjtemény költözésével kerültek a Magyar Nemzeti Galériába, a gyűjtemény raktárába, helyreállításuk ott az 1980-as évek végén kezdődött el, és az 1990-es évek végéig végezték el a szobrok és táblaképek nagy részének restaurálását, de a teljes főoltár felújítása csak most fejeződött be. A hosszan tartó restaurálás végén került sor az oltár szerkezeti elemeinek összeépítésére, a szükségessé vált tartó acélváz megtervezésére is.
A középkori Magyar Királyság egyik legnagyobb és leggazdagabb díszű szárnyas oltárát a hétköznapi oldalt díszítő képek keretére írt évszám 1496-ra keltezi. Az oltárt a barokk korban „felújították”, azaz táblaképeit átfestették. Az oltárszekrényben három szobor áll, középen a Madonna, és mellette balról a névadó szent, Keresztelő Szent János, jobbról Szent Péter. Szűz Mária feje fölött a felhőkben lebegő angyalpár tartott egykor koronát. A keretező fülkékben – hagyományos módon – közkedvelt vértanú szüzeket ábrázoltak.
Különlegességnek számít a fiatornyokkal és lombdíszekkel gazdagon díszített, egykor több emelet magas – mára azonban csupán töredékes formában fennmaradt – oromzat, amelyet eredetileg a Fájdalmas Krisztus szobra fölött magasba törő toronysisakon feszülettel koronáztak meg. A virtuózan faragott, finom lombdíszekkel, szőlőfürtökkel és madarakkal ékes predella az oltáregyüttes egyik legpompásabb eleme volt. Kétoldalt fontos heraldikai díszek, címerpajzsok kaptak rajta helyet. A gazdagon aranyozott ünnepi nézetben, a finom faragású lombornamentikával díszített, nagy formátumú táblaképeken Keresztelő Szent János legendájának nyolc epizódja tárul a hívek elé. Az oltár legsérültebb részei az áttört ornamentális díszek voltak, az elemek sok helyen rekonstruckió által egészültek ki. Így készült el a predella középrésze, a nagy mérmű alsó lomb díszei és az oromzat számos elpusztult darabja.
A főoltár ikonográfiai különlegessége azonban a hétköznapi oldal képsorában rejlik, amely a magyarországi oltárművészetben, sőt ebben a műfajban, szélesebb körben is példa és párhuzam nélküli: a balról jobbra olvasandó képsor az Apostoli hitvallás, a Credo tizenhat epizódra bontott, a szöveget pontosan követő, hittételről hittételre haladó ábrázolása, mondhatni illusztrációja. A különleges ábrázolási program feltehetően a kiemelkedő kvalitású és pompájú főoltárt megrendelő donátor igénye szerint készült.
Szöveg forrása: mng.hu
