EN facebook

ÖRÖKSÉG EST #8

Programajánló

2018-11-08 09:00

Aki érdekes szakmai programot keres mára, annak mindenképp ajánljuk ELTE-Atelier Örökség estjét 18 órától az ELTE bölcsészkarának főépületében. A Kulturális Örökség Mesterképzéshez (KÖMA) kapcsolódó előadások most következő állomásán a participatív örökség fogalma kerül középpontba.

 

A kerekasztal témájának apropóján ezúttal két nagyszabású, az EU Horizon 2020 keretében támogatott projekt: az OpenHeritage és a REACH mutatkozik be. Míg az OpenHeritage fókuszában a marginalizált épületek és területek elsősorban a helyi közösség bevonásával történő újrahasznosítása áll, addig a REACH a reziliens európai örökséghez való hozzáférésre fókuszál, és magyarországi kutatásában a roma örökséget vizsgálja. A közös Örökség est során a projektek képviselői arról is beszélgetnek majd kutatásaikat összevetve, hogy melyek az alulról szerveződő, demokratikus örökség létrehozásának fő kérdései.

 

 

Az Örökség Esték sorozata szorosan kapcsolódik az ELTE Kulturális Örökség Tanulmányok mesterszakjához. A mesterszak következő évfolyama 2019 szeptemberében indul, jelentkezni február 15-ig lehet. Az érdeklődők kérdéseire személyesen a november 8-i esten, írásban pedig bármikor szívesen válaszolunk.

 

OpenHeritage és a REACH

 

Az OpenHeritage és a REACH az Európai Unió Horizon 2020 keretprogramjából támogatott projektek. Előbbi a Városkutatás Kft. és a CEU Cultural Heritage Studies Programjának, utóbbi az ELTE BTK Atelier Európai Társadalomtudomány és Historiográfia Tanszékének részvételével zajlik. Míg az OpenHeritage fókuszában a marginalizált épületek és területek elsősorban a helyi közösség bevonásával történő újrahasznosítása áll, addig a REACH a reziliens európai örökséghez való hozzáférésre fókuszál és magyarországi kutatásában a roma örökséget vizsgálja. Mindkét projekt igyekszik a munkája során örökségközösségeket építeni és kidolgozni részvételi alapú, fenntartható örökség-menedzsment modelleket. A közös Örökség-est során a projektek képviselői arról beszélgetnek majd, hogy kutatásaik hasonlóságai és különbségei mentén mik az alulról szerveződő, demokratikus örökség létrehozásának fő kérdései.

 

A november 8-án, csütörtökön sorra kerülő kerekasztal 18 órakor kezdődik az ELTE bölcsészkarának főépületében (Múzeum körút 6–8., II. emelet, 252. terem). Az esemény ITT érhető el.