EN facebook

Pillanatképek - Szimpózium Zalaegerszegen 2022-ben is

MŰHELY

2022-01-13 18:00

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc ezen a napon tisztázta Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos kulturális rendezvények alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

A zalaegerszegi Göcseji Múzeum munkatársai Pillanatképek címmel szimpóziumot tartanak. Nyolc érdekes téma, nyolc előadó, nyolc rövid előadás. Ezzel is kívánják jelezni az intézmény muzeológusai, hogy bár az épületben a nagyívű felújítás után még nem nyíltak meg az állandó és időszaki kiállítások, az előkészületek és a szakmai munkák folyamatosak. A program a múzeum legújabb kutatási eredményeibe enged bepillantást. Régészeti feltárásokról ugyanúgy szó lesz, ahogy történelmi, művészettörténeti, néprajzi, múzeumpedagógiai és restaurátori munkával kapcsolatos témákról.

 

Erős Krisztina történész-muzeológus egy hajdan volt sikeres gyár életével foglalkozott, amikor egyik adatgyűjtése során egy roppant érdekes történetbe futott bele. A Zalaegerszegi Ruhagyár egykori igazgatója, Szántó György egyike volt azoknak, akik a magyar légiközlekedés első fegyveres gépeltérítésének tanúja és elszenvedője volt. Erről mesél a rendezvényen „Kincset rejtő történészi munka” címmel. Dr. Kostyál László művészettörténész Papp Albert zalai születésű, de Tatabányán élt festőművész alkotásait mutatja be a közönségnek, amelyek tavaly kerültek a Göcseji Múzeum képzőművészeti gyűjteményébe. A régészek az elmúlt esztendőben is folyamatosan a terepen kutatták a múlt emlékeit. Simmer Lívia régész-főmuzeológus egy csokorba szedte azokat a temetkezési rítusokat, aminek bizonyítékai az elmúlt esztendőben kerültek elő a föld alól. A restaurátorok, Horváth Imre és Horváth Csaba tavalyi műhelymunkáikból szemezgetnek, s a közönség többek között azt is megtudhatja, hogyan lehet restaurálni egy menyasszonyi csokrot. Ehhez a témához kötődik a lakodalmi szokások sora. A múzeumpedagógusok - Sümeginé Horváth Anita, Szabó Tímea és Simon-Kiss Judit - igazi meglepetéssel készülnek, ugyanis egy részletet adnak majd elő az „Ásó, kapa, nagyharang” című foglalkozásból, amit főleg a legfiatalabb generációnak állítottak össze. Így mindenki átérezheti majd, hogy az együtt töltött foglalkozáson nemcsak tanulni, hanem élményt szerezni is lehet. A produkciót követően még mindig a legkisebbeknél maradunk, de a nehezebb sorsú menhelyi gyerekekről lesz szó Kiss Nóra néprajzkutató jóvoltából, aki egészen az 1930-as évekig repít minket gondolatban. Érdekes részletek kerültek napvilágra egyes források tanulmányozása során a gyerekek nevelőszülőknél eltöltött éveiből. Ha már régmúlt, akkor felelevenítjük a szinte már elfeledett, ritka kézműves mesterségek sorát. Varju András falumúzeumi osztályvezető a projektmenedzsere annak a nemzetközi programnak, ami az Eurevita Pannonia nevet viseli. Az osztrák-magyar projekta kihalófélben lévő kézműves mesterségek újjáélesztésére jött létre. Az előadás alatt élménybeszámolót hallhat bárki a boronaház tapasztásáról, a zsúpfedés műveletéről, a kerítésfonás fortélyairól. A rendezvényt egy jövőkép felvillantásával zárjuk. A nyár elején nyíló Mindszentyneum építésének rövid történetébe avatja be az érdeklődőket Csengei Ágota tagintézményvezető, aki többek között arról is mesél, miért van jelen az impozáns épület alagsorában két kemence, és azokat mire használták elődeink.

Göcseji Múzeum szimpóziuma január 20-án, csütörtökön 16.00 órakor kezdődik Zalaegerszegen, az intézmény időszaki kiállítótermében. Aki nem tud személyesen jelen lenni, az online is követheti az előadásokat a múzeum YouTube csatornáján. 

 

emlékezet, fénykép, tárgy, természet, természettudomány
2022-01-06 07:00
képzőművészet, kiállítás, #muzeumozzaszobadbol, néprajz, régészet, történelem, virtuális
2021-01-30 07:00
kiállítás, konferencia, muzeológia, néprajz, restaurátor
2020-01-19 18:00