EN facebook

Posztról posztra - A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum és a járványügyi helyzet

ÚJRANYITÁS

2020-10-17 07:00

A márciusi rendkívüli helyzet óta kényszer pihenőn lévő Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, október 10-től hétvégente újra látogatható. Az újranyitás alkalmából megnéztük, hogyan igyekezett ez alatt az időszak alatt a múzeum kapcsolatban maradni látogatóival a közösségi médián keresztül, és milyen sokszínűen próbálta bemutatni gyűjteménye egy-egy darabját.


2020. március 17-én zárta be kapuit a Hopp Múzeum. A határozatlan ideig tartó zárva tartás pedig – mint minden új és változásokat követelő esemény – nem csak negatív hozadékokkal járt. A múzeum Facebook profilján egymás után jelentek meg az olyan sorozatok melyek az alapvető múzeumi funkciókat igyekeznek - hanem is pótolni -, de valamilyen formában elérhetővé tenni. Ma már amúgy is bevett szokássá vált az ismeretterjesztés és a figyelemfelkeltés eszközeként használni a különböző közösségi oldalakat, nem csoda, ha ez csak fokozódott ebben a rendkívüli helyzetben.

 

 

Csak kreatívan!


Az első, 2020. április 1-jén induló sorozat DIY ÁZSIA | fantÁZSIA néven jelent meg, mely a múzeumpedagógiai foglalkozásokhoz hasonlóan a gyűjtemény interaktív megközelítését szolgálja, amellett, hogy a szabadidő kreatív eltöltésére sarkall. Minden feladat a gyűjtemény egy-egy darabját használja fel inspirációs forrásként, melynek nyomán kevés eszközzel elkészíthető kézműves tárgyak megalkotásához ad útmutatót. A könnyen megvalósítható, gyerekek számára is elérhető feladatoknak köszönhetően akár egy közös, családi kézműves délután is kikerekedhet belőle. Mindemellett rövid leírás is kapcsolódik az adott tárgyhoz, melyben megtudhatjuk, hogy milyen szerepet töltött be az adott kultúrkörben.

 


Leírás: dr. Bozóky Dezső felvétele a repülő pontyokról, melyeket május 5-én a fiúk napján tesznek ki Japánban és a kézműves alkotások

 

A DIY Ázsiával később párhuzamosan futó SZÍNES PÉNTEK pedig a műtárgyak játékos kategorizálása a színkör egy-egy elemének nyomán. Ennek a válogatásnak köszönhetően egy különleges merítést kapunk a gyűjtemény olyan tárgyairól melyek más körülmények között talán nem szerepelnének együtt.

 


Leírás: HAJDÍSZ (részlet), Jégmadártoll-berakás, aranyozott ezüst, jáde
Kína, 19. század

 

 

Facebook poszt mint múzeumi vezető


Szerencsére a múzeum kertje 2020. szeptember 11-e óta újra látogatható a hétvégéken. A kertben található tárgyak megismerését részben az ott kihelyezett archív fotók és rövid leírások segítik. Emellett a látogató segítségére lehet a Jártamban, kertemben című sorozat is, mely hétről hétre újabb műtárgyat mutat be. A posztok múzeumi vezetőként való használatát segítik a #-gel ellátott hívó szavak, melyek kiemelik, és egy csokorba gyűjtik az azonos körbe tartozó képeket, így telefonunk segítségével használhatjuk őket a helyszínen is. Ez a megoldás főként olyan műtárgyak esetében hasznos, amik mellett semmilyen felirat nincs, de a Jártamban, kertemben bejegyzéseiben felbukkannak. Ilyen például a bejáratnál lévő Japán kőlámpás vagy a Pagoda formájú lámpás.

 

Leírás: A japánkertek jellegzetes díszítőeleme a kőlámpás. Fotó: Áment Gellért / Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2015.

 

Ehhez nagyon hasonló kezdeményezés a Nálatok laknak állatok? című sorozat, mely az éppen kiválasztott állat ábrázolásait és szimbolikus jelentését mutatja be a múzeumi tárgyakon keresztül. Az általunk is ismert állatokon kívül a fantázia szülte keveréklényeket is bemutatnak, melyek fontos motívumai a kelet ázsiai művészetnek. Ilyen például a sárkány és a csilin (quilin, kirin) más néven pöttyös szarvas, mely a kínai és a vietnámi hagyomány szerint nagyhatalmú, bölcs ember születését jelzi, Japánban pedig a mitikus lények királya.

 


Leírás: Három darumadáron álló fedeles füstölő pöttyös szarvasokkal díszítve, rekeszzománc, Kína, 18. század közepe

 

Bármennyire kreatív és ösztönző is egy-egy ilyen bejegyzés, még is valódi élményt csak az adott helyszínen tett látogatás adhat. Ezért egy kis böngészés után mindenképpen érdemes ellátogatni az Andrássy úti villába, és szemügyre venni a Made in Asia. Száz éves a Hopp Múzeum című kiállítást, mely 2019-ben a múzeum alapításának 100. évfordulóján nyílt meg. A bezártságot kihasználva a meglévő installáció átalakítására is sor került, így egy egészen friss összeállítással találkozhatnak a látogatók, melynek része egy japán szamurájpáncél, továbbá a kínai és koreai festészeti anyag kiemelkedő darabjai.

 

Nyitva tartás: https://hoppmuseum.hu/informacio


Képek forrása: https://www.facebook.com/hoppmuseum

 

iparművészet, képzőművészet, kiállítás, múzeumtörténet
2019-06-11 12:00
digitalizáció, gyűjtemény, múzeum, #muzeumozzaszobadbol
2020-03-18 20:00