EN facebook

Rendhagyó kiállítással és nyitott kapukkal várja az érdeklődőket az OSZK a nemzeti ünnepen

PROGRAMAJÁNLÓ

2022-03-13 13:00

A Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal történetét feldolgozó, rendhagyó kiállítással és nyílt napok keretében további színes programokkal várja az érdeklődőket az Országos Széchényi Könyvtár a nemzeti ünnep alkalmából március 14-én délután és 15-én egész nap.

 

A Vershaza. Himnusz, Szózat, Nemzeti dal - emblematikussá lett verseink címet viselő időszaki kiállításban a hazaszeretet három ikonikus költeménye mutatkozik be eddig még nem látott módon.


A tárlat a legkorszerűbb installációs eszközök segítségével mutatja be első ízben együtt a három mű nemzeti könyvtárban őrzött eredeti kéziratát, felemlítve a legfontosabb szövegkiadásokat, megzenésítéseket és a különböző fordításokat, vagyis megidézve a költemények emblematikussá válásának folyamatát.


A kiállítás kitér néhány jelentős történelmi pillanatra, amellyel a versek visszavonhatatlanul összeforrtak, és felidézi azokat a hatásokat, irodalmi utalásokat, amelyek az elmúlt idők klasszikusainak alkotásaiban éppúgy fellelhetők, mint a kortárs alkotók műveiben.

 


A magyar nemzeti identitás meghatározó dokumentumait tizenöt színművész keltette életre az OSZK felkérésére az intézmény történeti fénykép- és videótárában. A három költemény felvételei, illetve más különleges dokumentumok, többek között Erkel Ferenc Himnuszának kottája is megtekinthető lesz a tárlaton - áll a közleményben.

 

 

A megújult kiállítótérben a költemények történetét érintőképernyők és óriás kivetítőn követhető, mozgó installációk mutatják be.

 

A tárlat szerves részét képezi a Petőfi Irodalmi Múzeum átalakítása nyomán az OSZK-ban novemberig otthonra lelő Landerer-Heckenast-nyomdagép, amelyet a látogatók az ünnep alkalmából kipróbálhatnak a regisztrációhoz kötött csoportokban.

 

Az V. emeleti bejárati szinten látogatható az OSZK újragondolt és interaktívvá vált könyvtártörténeti kiállítása, felújított környezetben bemutatva a klasszikus könyvtári enteriőrt, egy könyvtárőr szobáját. Ugyanitt egy több mint nyolcméteres interaktív érintőképernyőn egyszerre többen is böngészhetik a nemzeti könyvtár történetét.
A képernyőkön szemléletes módon, különböző méretű és kialakítású katalógusfiókokat megérintve jelenik meg a bibliotéka története idővonallal, fotókkal, sajtóhírekkel, anekdotákkal, kiegészítő látványelemekkel. Mindezt a VI. emeleten érintőképernyők egészítik ki, amelyeken az OSZK tárainak bemutatkozása látható - közölte az Országos Széchényi Könyvtár.

 

irodalom, kiállítás, látogató, örökségvédelem, programajánló, színház
2022-03-10 07:00
állományvédelem, digitalizáció, emlékezet, gyűjtemény, műhely, történelem
2020-10-31 07:00
látogató, múzeumpedagógia, néprajz, örökségvédelem, programajánló, természet
2022-03-10 11:00