EN facebook

Szakmai nap szombaton a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban

PROGRAMAJÁNLÓ

2017-09-28 12:45

Szakmai napot hirdet szombatra Sanghay – Shanghai. Párhuzamos eltérések Kelet és Nyugat között című kiállításához kapcsolódóan a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, akik vetítéssel, workshoppal, tárlatvezetéssel és pódiumbeszélgetéssel várják az érdeklődőket. 

A  2017. szeptember 22-től látható kiállításban kiemelt szerepet kap Hudec László felvidéki magyar építész munkássága, akinek a nevéhez több jelentős, jelenleg is használatban lévő shanghai épület terve köthető. A szakmai napon a kiállítótérben folyamatosan vetítik Pigniczky Réka Hudec László élete című dokumentumfilmjét, a kertben óriásmolinókon jelenik meg Szalontai Ábel Shanghai című fotókiállítása, lesz makettkészítő workshop, ahol ki-ki elkészítheti magának a Hudec tervezte Park Hotel kicsinyített mását, és lesz egy pódiumbeszélgetés is. Ezen a beszélgetésen a Hudec László munkásságáról, szakmai megítéléséről folytatott művészettörténeti áttekintés mellett a művész alakját és kacskaringós életútját is megismerhetik az érdeklődők. Résztvevők: Csejdy Virág (elnök, Hudec Kulturális Alapítvány), dr. Jánossy Eszter, dr. Marótzy Katalin (építészettörténész) és Bodoczky Antal (médiaművész). Moderátor: Halasi Rita Mária (designszakértő, kurátor).

További érdekességként – és a kertben zajló eseményekhez is kapcsolódva – a Graphisoft lehetővé teszi számunkra, hogy Google Cardboard szemüveggel bárki bebarangolhasson három Hudec László által tervezett épületet.
A program a Múzeumok Őszi Fesztiválja
 keretében valósul meg. A szakmai nap támogatói: Hudec Kulturális Alapítvány, Graphisoft SE, Művészetek Palotája.

RÉSZLETES PROGRAM:

15.00 – 15.20 KERTI TÁRLATVEZETÉS – „SHANGHAI” FOTÓKIÁLLÍTÁS
Csejdy Virágnak, a Hudec Kulturális Alapítvány elnökének kerti tárlatvezetése Szalontai Ábel óriásmolinókon megjelenő „Shanghai” című fotókiállításán.

16.00 – 17.00 HOMMAGE À HUDEC LÁSZLÓ – PÓDIUMBESZÉLGETÉS
A beszélgetés résztvevői: Csejdy Virág (elnök, Hudec Kulturális Alapítvány), dr. Jánossy Eszter, dr. Marótzy Katalin (építészettörténész), Bodoczky Antal (médiaművész)

17.00 – 17.20 KERTI TÁRLATVEZETÉS – „SHANGHAI” FOTÓKIÁLLÍTÁS
Csejdy Virágnak, a Hudec Kulturális Alapítvány elnökének kerti tárlatvezetése Szalontai Ábel óriásmolinókon megjelenő „Shanghai” című fotókiállításán.

15.00-tól folyamatosan: Pigniczky Réka „Hudec László élete” című dokumentumfilmjének vetítése a kiállítótérben, ahol korabeli bútorok és viseletek teremtenek hangulatot az art deco jellegzetességeit magán viselő életmű bemutatásához.

15.00 – 17.30 A kertben zajló eseményekhez is kapcsolódva – felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szóló makettkészítő WORKSHOPOT hirdetünk: ki-ki elkészítheti magának a Hudec leghíresebb épületeként számon tartott Park Hotel papírmását.

15.00 – 17.30 A Graphisoft lehetővé teszi számunkra, hogy Google Cardboard szemüveggel bárki bebarangolhasson három Hudec László által tervezett épületet.

Jegyáraink: Felnőtteknek 1500 Ft
Ifjúsági és nyugdíjas jegy: 900 Ft

A megváltott jeggyel a szakmai beszélgetésen és a workshopon való részvételen túl a Múzeum szeptemberben nyíló Sanghay – Shanghai kiállítását is meg lehet tekinteni.

 

További információ: Múzeumok Őszi Fesztiválja

Forrás: Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum honlapján

 

kiállítás, múzeum, művészet, programajánló
2017-09-10 18:55