Tabáni Mozaik – ezt a címet viseli a szolnoki Damjanich János Múzeum második tárgykatalógusa. Gecse Annabella néprajzkutató és Gulyás Katalin történész egy olyan kötetet álmodtak meg, amely nemcsak a Tabáni tájház berendezését mutatja be, hanem igyekszik olvasója elé tárni azt is, milyen tárgyakkal találkozhatunk, ha belépünk egy hasonló épületbe. A kiadvány előkészületeivel egyúttal az egyik fő muzeológiai tevékenységüknek is eleget tudtak tenni, revíziózták a Tabáni tájház állandó kiállításának 350 darabból álló tárgyegyüttesét, miközben a tárgykatalógusok száma is szaporodott a szolnoki múzeumban.
A városrész történetével korábban foglalkozó muzeológusok a Tabán muzeológiai kutatása során gyakran ütköztek akadályba, ugyanis az egykori lakók kincsként őrizték tárgyaikat, azokkal a múzeum gyűjteményét nem lehetett gyarapítani. Ez az oka annak, hogy az enteriőr nem tabáni tárgyakból áll. Gecse Annabella a következő jellemzéseket fogalmazta meg róla:
„A tájház berendezésének folyamata elüt a legtöbb magyarországi tájház esetétől, hiszen két múzeumi gyűjtemény anyagából válogatták”
„(…) az 1930-as éveket, a polgárosuló, ám anyagi bőséggel nem jellemezhető társadalmi réteg lakáskörülményeit, életmódját idézi.(…)”
Maga a kötet legtöbbször úgy funkcionál, akár egy kézikönyv, az alkotók szerint minden fontos információt tartalmaz a műtárgyakról, mint pl.: tárgy neve, leltári száma, készítésének helye, ideje. Ezen adatok forrása természetesen a múzeumi nyilvántartás. A tájházat berendező muzeológusok az 1990-es években a néprajzi és történeti gyűjtemény anyagából válogattak, és ennek közléséhez a kötet szerzői sajátos jelölési módszert társítottak, hogy a katalógus használója rögtön tudja, melyik tárgy hová is tartozik. Nevezetesen egy „T” betűt írtak a történeti gyűjteménybe tartozó tárgyak leltári száma elé.
Minden műtárgyról egy leltári számmal ellátott fotó szerepel az adatok mellett. A sorrend a kiállítás egységeivel megegyező, tehát ahogy belépünk, először a kamra, a konyha, majd a szoba, végül a kis telek végében elhelyezett halászatra utaló eszközök, mint a ladik, szapoly, evező, stb. láthatóak.
Azonban ami nagyban eltér, az a leírás.
„Nem volt célunk a tárgyak tudományos elemzése, ellenben arra törekedtünk, hogy leírások mindenki: muzeológus és érdeklődő olvasó számára is érthetőek, értelmezhetőek, de legfőképpen a tárgyra nézve igazak legyenek.”
Felépítés
Egy sparhelt és egy konyhaszekrény példáján keresztül szeretném bemutatni a katalógus felépítését.
Leltári szám: 2017.25.01.
Méretek: hosszúság:107 cm, szélesség:61 cm, magasság 80 cm
Származási helye: Szolnok, Tabán
Készítésének ideje: ismeretlen
Leírás: „Öntöttvas testű, kovácsoltvas díszítésű sparhelt. A tűzhely teste fekete vaslemez, négy lába szögletes, egyszerű vas. A peremén ezüstszín rúd fut körbe, sarkán ívesen hajlítva. (…) A rövid oldalakon a rúdperem túlnyúlik a sparhelt testén, itt látszik, hogy a konyharuha-tartónak és – szárítónak igazán alkalmas. Lefelé nagyjából félkör alakban hajlított, lapos vasból készült kiegészítői is vannak, ezekre akár merőkanalat, szűrőkanalat is lehetett akasztani. (…) A nagyobb ajtó a sütő nyílását takarja, közepe fekete, a nyílás és az ajtó szélén pedig egyaránt kb. 6 cm széles ezüstszín lemezborítás van. A ajtó felső szegéséből lefelé indul egy ezüstszín tulipánforma, kis középpel. (…) Császár Péter, a Damjanich János Múzeum restaurátora közvetítésével került a gyűjteménybe. Fodor Tivadar, egykori Tabán 7. sz. alatti lakos készítette, aki lakatosmester volt. (G.A.)”
A konyhaszekrény adatai és leírása a következő:
Leltári száma: T 80.528.1.
Méretei: magasság: 175 cm, szélessége: 140 cm, mélység1: 54 cm, mélység2: 35 cm
Származási helye: Kunszentmárton
Készítésének ideje: XX. század eleje
Leírás: „Fehérre festett, puhafából készült asztalosmunka. Két részből áll, felső vitrines része leemelhető az alsó szekrényről. Az alsó részben felül, közvetlenül a fedőlap alá kicsi fogantyúval gyúródeszkát építettek be, mely ütközésig húzható ki. A fiókok és a gyúródeszka fogantyúja gomb formájú, vasból készült, a teste feketére festett, a többi fehérre (…) Mindkét ajtón ovális, vas kulcscímer, pereme feketére, közepe fehérre zománcozott.
Az alsószekrény és fedőlapjának sarkai lekerekítettek. A lábakat a szekrénytest lapjából fűrészeléssel alakították ki: ívelt vonaluk kis lépcsővel megy át vízszintesbe. (…) Festése több helyen – főleg az alsószekrény ajtóin – erősen lekopott. Üvegezése eredeti. A kulcscímerek zománcozása már csaknem teljesen hiányzik. (G.K.)”
Itt a példa tehát arra, hogy egyszerű, érthető leírások készültek a tárgyakról, ám emellett végtelenül precízek, az érdeklődő olvasó a fénykép segítsége nélkül is maga elé tudja képzelni a tárgyat.
A kötet előszavának zárómondata egy nagyon szép gesztust hordoz magában:
„Munkánkat a múzeumi munka alapfeladatának teljesítésén túl tisztelgésnek szánjuk a tájházat berendező kollégák munkássága előtt, és munkatársunk, a 2019-ben elhunyt Gulyás Éva emlékének ajánljuk.”
