EN facebook

Tájékoztató a szerzői jogokról

2017-10-02 17:00

HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesület a szerzői jogok vonatkozásában egy rövid tájékoztatóval szeretné segíteni a múzeumok jogkövető gyakorlatának kialakítását.

 

A muzeális intézmények nagy számban őriznek olyan képző-, ipar- és fotóművészeti alkotásokat, amelyek szerzői jogvédelem alatt állnak. Olyan művekről van szó, amelyek szerzője, alkotója kevesebb, mint 70 éve halt meg és amelyek a szerzői jogról szóló törvény alapján védelem alatt állnak. E védelem azt jelenti, hogy ezeknek az alkotásoknak a felhasználása – függetlenül attól, hogy ki a tulajdonosuk vagy kezelőjük – korlátozott, vagyis a szerző engedélyéhez kötött, akit a elhasználásért szerzői jogdíj illet meg.

 

 

A szerzői jogok érintik a kiállításokat éppúgy, mint a reprodukciók készítését, a reprodukciók múzeumi kiadványban történő publikálását, előadásokon történő felhasználását éppúgy, mint a reprodukcióknak harmadik személy részére történő átadását. A közös jogkezelés, amelyet a képző-, ipar- és fotóművészeti alkotások vonatkozásában a HUNGART lát el, megkönnyítik a szerzői jogdíjak intézését és tanácsadással is segíthetik a muzeális intézmények munkáját.

 

A szerzői jogokkal kapcsolatos szabályozásokkal nemcsak azért érdemes tisztában lenni, hogy ne sértsük meg mások szerzői jogait és ne fosszuk meg őket szellemi alkotásaik felhasználása után járó jogos jövedelmeiktől. Hanem azért is, mert a muzeális intézmények is lehetnek szerzők, és műveik ennek megfelelően védelem alatt állnak. Ugyanez vonatkozik a múzeumok munkatársaira is, még akkor is, ha a munkaviszonyban, illetve közalkalmazotti jogviszonyban alkotott művekre speciális szabályok vonatkoznak.

 

A HUNGART, azoknak a múzeumi vezetőknek és munkatársaknak szól, akik gyűjteményeik, illetve múzeumi munkájuk miatt gyakran ütköznek bele szerzői jogi problémákba és szeretnék egy kicsit jobban érteni a szerzői jogok első látásra bonyolult rendszerét. Aki ennél is többet szeretne tudni, annak figyelmébe ajánljuk a HUNGART és a Pulszky Társaság október 12-i közös szakmai napját, amelyen a téma múzeumi és jogi szekértőitől kaphat részletesebb felvilágosítást. 

 

HUNGART: szerzői jogi tájékoztatás a múzeumoknak

 

képzés, konferencia, programajánló, Pulszky Társaság, szervezet
2017-10-02 13:00