EN facebook

Új szerzemények a Sisi-kiállításban

GYARAPODÁS

2022-06-21 16:00

A Magyar Nemzeti Múzeum nemrégiben újabb Erzsébet királynéval kapcsolatos tárgyakkal gyarapodott. Müncheni aukción kerültek kalapács alá az uralkodóház személyes tárgyai, melyek közül a királyné arcképét rejtő függő és egy ezüst tükör került magyar közgyűjteménybe.

 

Az értékes műtárgyakat L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója mutatta be a sajtó képviselőinek. Mint mondta, a Magyar Nemzeti Múzeum rendelkezik hazánkban az egyik legnagyobb, Erzsébet királyné életét és személyét megjeleníteni képes gyűjteménnyel.

 

Hazánk első múzeuma nem rejti el új szerzeményeit, hanem büszkén egészíti ki a szombathelyi Sisi – Királyné feketén-fehéren című kiállítást az újonnan vásárolt kincsekkel – tette hozzá.

 

A három intézmény (Magyar Nemzeti Múzeum, Móra Ferenc Múzeum, Savaria Múzeum) együttműködését dicsérő kiállítás hónapok óta várja a látogatókat.

 

Bízunk benne, hogy az új tárgyak még vonzóbbá és érdekesebbé teszik a kiállítást, amely már eddig is nagy érdeklődésre tartott számot – fogalmazott Csapláros Andrea, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatója.

 

 

Asztali tükör Sisi monogramjával

 


 

Polírozott gyümölcsfa alapra öntött, cizellált, poncolt, vésett ezüstlemezt rögzítettek, mely a Josef Carl Klinkosch bécsi mester által vezetett híres műhelyben készült 1872 és 1880 között. Fent középen az Erzsébet nevére utaló "E" betűn a császári korona látható. Valamelyik császári rezidencia reprezentatív berendezéséhez tartozhatott.

 



Függő Erzsébet királyné portréjával és monogramjával

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A két oldalról is nyitható, nyakban szalagon vagy láncon viselt függő Erzsébet királyné akvarellel papírra festett arcképét rejti. A jól ismert koronázási portrén kívül, melynek eredetijét Georg Raab festőművész készítette a koronázás évében, 1867-ben, a császári koronás "E" betű is személyére utal. Az arany monogram alatt gesztenyebarna hajtincseket rendeztek szabályos rácsmintába. A 19. században szokás volt emlékként megőrizni a szeretett személyek haját. Leggyakrabban nyitható függőkbe rejtették a tincseket, hogy az egykori tulajdonosuk képével együtt nyakban vagy óraláncon viselve mindig a kezük ügyében legyen. Az uralkodók is gyakran ajándékoztak képmásukkal díszített szelencét vagy más ötvöstárgyat egy-egy fontos esemény vagy kiemelkedő szolgálat kapcsán, de ebben az esetben a haj ékszerbe foglalása arra utal, hogy közeli hozzátartozó kaphatta ajándékba a magyar koronázás évében.

 

 

Az új tárgyakkal kiegészült Sisi – Királyné feketén-fehéren című kiállítás 2022. augusztus 28-ig tekinthető meg a Savaria Múzeumban (Szombathely, Kisfaludy S. u. 9.).

emlékezet, gyűjtemény, kiállítás, látogató, történelem
2022-03-24 18:00
emlékezet, gyűjtemény, kiállítás, látogató, muzeológia, történelem
2021-07-07 12:00