EN facebook

Újra látogatható Belgrád két fő múzeuma

KITEKINTÉS

2018-07-01 16:00

A múzeumi látogatók szerte a világban hozzászokhattak ahhoz, hogy egyes intézmények hosszú évekre bezárnak – elsősorban felújítás és modernizáció céljából –, ám azt, ami a szerb főváros két fő múzeumával történt, nehéz lenne felülmúlni. A város Kortárs Művészeti Múzeuma 2007 után tavaly októberben nyílt meg ismét, míg, ahogy a napokban olvashattunk is róla, szerb Nemzeti Múzeum, amely legutoljára 2003-ban fogadott látogatókat, június 28-án nyitotta meg újra kapuit.

 

A művész és kritikus Vladimir Bogdanović 2012-ben úgy fogalmazott, hogy a két intézmény együttes hiánya „kulturális genocídium a szerbek ellen”. Mindkét múzeumnál ott volt egy ideig egy digitális óra, amely a tervezett újranyitásig számolt vissza – a határidő azonban elmúlt, az órák pedig eltűntek.

 

Zoran Eric, a Kortárs Művészeti Múzeum (MoCAB) főkurátora azt mondta, „a kultúrával és a kulturális intézményekkel való foglalkozás politikai akaratának hiánya” Ivan Tasovac, a belgrádi filharmonikusok korábbi vezetőjének, a 2013 és 2016 közötti időszak kulturális miniszterének köszönhetően tört meg végre, aki „meggyőzte a politikai szervezeteket, hogy a két múzeum rekonstrukciója elsőrendű ügy”.

 

Fotó: A Kortárs Művészeti Múzeum a felújítás idején 2015-ben

 

Fotó: A Kortárs Művészeti Múzeum a felújítás idején 2015-ben

 

A Kortárs Művészeti Múzeum múzeum épületét 1960 és 1965 között építették, 1965. október 20-án nyílt meg. Az építészek, Ivan Antić és Ivanka Raspopović a legnagyobb presztízsű jugoszláv építészeti díjat kapták ebben az évben és az épület a mai napig a szocialista Jugoszlávia modernista építészetének egyik korszakalkotó darabja. Az épületet 2007-ben zárták be felújítás céljából, amely megszakításokkal tíz évig tartott. Az épületet – az eredeti koncepciót és arányt figyelembe véve – az új építészeti követelményekhez és biztonsági előírásokhoz kellett igazítani, továbbá a kiállítások bemutatásához a mai kor legmagasabb muzeológiai elvárásainak megfelelő infrastruktúrát hoztak létre. A rekonstrukció magában foglalta a múzeum körül lévő szoborparkot, amelyben a legjelentősebb huszadik századi jugoszláv szobrászok munkái találhatóak meg.

 

Fotó: A Kortárs Művészeti Múzeum a felújítás idején 2015-ben

 

Amikor a Kortárs Művészeti Múzeum jellegzetes épülete tavaly októberben megnyílt a felújítás után – amely 680 millió szerb dinárba került –, az első tíz napban ingyenes volt a belépés. Ezen időszak alatt az emberek hosszú sorokban álltak a bejárat előtt és közel ötvenezren mentek el az intézménybe. A látogatók száma azóta napi százhetven körülire csökkent (egy felnőtt jegy ára háromszáz dinár [körülbelül nyolcszáz forint]). „Figyelembe véve a szerb közönség általános érdeklődését a kortárs művészet iránt, a jelenlegi  számok nagyon jók – és sokkal magasabbak, mielőtt bezártunk” – mondta Eric.

 

Fotó: A Kortárs Művészeti Múzeum a felújítás idején © eng.msub.org.rs

 

Fotó: Az újra megnyílt Kortárs Művészeti Múzeum © Brana Vladisavljevic

 

A 2017. október 20-a óta látható Szekvenciák. Jugoszlávia és Szerbia művészete a Kortárs Művészeti Múzeum kollekciójából című történeti kiállítás jugoszláv és szerb alkotásokat mutat be a huszadik század elejétől a jelenkorig, így kortárs művészet is helyet kap benne. A tárlat célja, hogy újra fókuszba emelje a MoCAB kollekcióját és egy új értelmezési keretet adjon a terület művészetének.  Az által, hogy a saját gyűjteményét mutatja be a múzeum, önnön történelmét is prezentálja, emlékeztetve a vezető szerepre, amelyet a szocialista jugoszláv művészeti élet bemutatásában, értelmezésében és kanonizálásában töltött be, és utalva a feladatára, amelyet mai Szerbiában játszik az által, hogy összehozza a művészeti örökséget és a kortárs művészetet. A megnyitó hetében koncerteket, táncelőadásokat, fiataloknak szóló programokat tartottak, a kiállításhoz kapcsolódóan többek között nyilvános előadásokat, filmvetítéseket rendeznek. A tervek szerint 2019-ben a belgrádi születésű Marina Abramovićnak lesz egy hatalmas kiállítása, amelyre nagyjából félmillió látogatót várnak.

 

Fotó: A szerb Nemzeti Múzeum a felújítás idején © belgrade-beat.com 

 

Az 1844-ben alapított szerb Nemzeti Múzeum 1952-ben költözött a főváros központi helyén, a Köztársaság téren (Trg Republike) álló neoreneszánsz épületbe. A felújítási munkálatok során – amely tizenöt éven át tartott és 824 millió szerb dinárt emésztett fel – a kiállítótereket ötezer négyzetméterre növelték az által, hogy lefedték az udvart és az alagsort galériává alakították. A munkálatok lehetővé tették, hogy a múzeum négyszázezer darabból álló gyűjteményéből több mindent lehessen látni az őskori időktől kezdve a huszadik századig. A gazdag antik gyűjteménnyel és tizenhatezer festménnyel rendelkező intézmény fő erőssége a modern művészeti kollekció, többek között Corot, Gauguin, Matisse, az impresszionisták, Van Gogh, Picasso és Kandinszkij alkotásai szerepelnek az állományában. Ugyanakkor a Miroslav-evangélium – az egyik legjelentősebb szerb és délszláv írásos emlék – és olyan meghatározó szerb festők, mint Paja Jovanovic, Sava Sumanovic és Nadezda Petrovic művei is láthatóak lesznek. A nagy érdeklődésre való tekintettel az első napokban ingyenes a belépés a múzeumba.