„Ugye tudod, hogy nekem is van Gácsim?” - tette fel a kérdést egy kedves ismerősöm, aki hallotta, hogy a neves grafikusművész jubileumi tárlatára készülünk a Göcseji Múzeumban. Nem ő volt az egyetlen, aki felajánlotta a saját tulajdonú alkotását a kiállítás idejére. Mivel a képző- és iparművészeti gyűjteményünk bővelkedik Gácsi alkotásokban, hiszen a hagyaték nagy része az intézményünkbe került, és a kurátor koncepciója is készen állt, megköszönve, de nem éltünk a lehetőséggel.
A gondolat viszont tovább élt bennünk. Ugyan miért ne hívjuk meg azokat a műkedvelőket, akiknek a birtokában a grafikusművész alkotásai vannak? Néhány közhírrététel és telefonálás után március végén vendégül láttuk azokat a zalaegerszegieket, akik Gácsi alkotással rendelkeznek. Nagy örömünkre a Göcseji Múzeum kiállítótermében csak úgy sorakoztak az izgalmasabbnál izgalmasabb alkotások: olajfestmények, rézkarcok, linóleummetszetek, sőt még könyvek és Gácsi illusztrációval teli albumok is.
Dr. Kostyál László művészettörténész, a Gácsi Mihály 100 kiállítás kurátora vetített előadás keretében mesélt a grafikusművész zalaegerszegi évtizedéről, ahol első perctől fogva jól érezte magát és ahogyan egy régi interjúban fogalmazott: “Zalaegerszegen csoda történt velem.” Az előadás után kezdetét vette egy jó hangulatú beszélgetés. Megtudtuk, ki honnan szerezte be az alkotást, ki tudatosan kereste, kinek szerelem volt első látásra, volt, aki ajándékba kapta, és volt olyan is, aki véletlenül bukkant rá egy Balaton-felvidéki régiségpiacon.
A másfél órás rendezvényen régi eseményeket, a családtagokkal történt találkozásokat elevenítették fel a résztvevők. A vendégek soraiban a “Gácsi gyerekek”, Misi és Balázs egykori osztálytársai és páterdombi barátai is jelen voltak, akik Gácsi Mihályt mint édesapát ismerték, de egyöntetű emlék maradt fenn róla, miszerint barátságos, segítőkész és kitűnő humorú művészember volt.
Gácsi Mihály grafikusművész ugyanis csak 1976-ban költözött a családjával Zalaegerszegre, miután elnyerte az akkor épített és meghirdetett műtermes művészlakás bérleti jogát. Korábban 18 éven át a szolnoki művésztelepen lakott, majd az elégtelennek érzett lakáskörülményei miatt Hódmezővásárhelyre költözött. Az itt eltöltött évek alatt kapta meg a Munkácsy-díjat. A vásárhelyi művészkolónia szellemiségébe azonban valamiért nehezen tudott beilleszkedni, mellőzöttnek érezte magát. Kicsi és sötét műtermével is elégedetlen volt, zavarta, hogy csak lámpafénynél tudott dolgozni.
Egy Szolnokon megismert művésztársától, Palicz Józseftől tudta meg a zalai lehetőséget, így a költözés mellett döntött. Egerszeget hamar megszerette, érezte a megbecsülést, ismét a művészeti élet fókuszába került, alkotókedve kiteljesedett. A grafika mellett újra kedvet kapott a már jó évtizede hattérbe szorult festészethez is, mindkét művészeti ághoz kapcsolódóan számos kiállítást rendezett. Ebben az időben nyilatkozta azt, hogy „Zalaegerszegen csoda történt velem.” Festményein az alföldi táj, a magányos tanyák, a Tisza-part mellett a dunántúli dombok és a Balaton-part is megjelennek. Grafikái pedig ikonikus művekkel gyarapodtak: Szent Antal megkísértése, Noé, Séta a tavaszi erdőben vagy a Kiűzetés a Paradicsomból. Az alkotóereje teljében lévő Gácsi Mihályt művészi pályájának csúcsán váratlanul érte a halál 1987-ben.
A Gácsi Mihály alkotásokra minden vendégünk büszkén tekintett és ezen az alkalmon a múzeumi alkotásokat szakértői vezetéssel megismerve, többek egyöntetű véleménye az volt, hogy megerősítve érzik, hogy komoly értéket őriznek és egy kicsit más szemmel is néznek ezentúl az otthonukat díszítő művekre.
Vannak alkalmak, amikor az ember ismeretlenként csöppen egy társaságba, de másfél óra elteltével úgy érzi, egy remek közösséghez tartozik. Ilyen a Gácsi-alkotások tulajdonosainak zalaegerszegi köre.
Borítókép:
