EN facebook

Zárt ajtók mögötti tennivalók a kunszentmártoni múzeumban

MŰHELY

2021-02-11 07:00

A tavaszit követő újabb bezárás idején Kunszentmártonban sem unatkoztunk, sőt újabb és újabb eddig ismeretlen területeken szereztünk tapasztalatokat. A mindennapi kihívások mellett az általános feladatok nagyobb része is megmaradt, amit el kell végezni annak ellenére, hogy látogatókat nem fogadhatunk.

 

A kapcsolattartás ebben az időszakban talán még nagyobb hangsúlyt kap, így az online aktivitás a többszörösére nőtt. A múzeum honlapjafacebook oldala és youtube csatornája, egyre több érdeklődőt vonz.


Az NKA támogatásával virtuális kiállítás készül a Korong virágai – Bozsik Kálmán fazekasmester kerámia öröksége címmel, melyhez múzeumpedagógiai programterv is társul. Habár a kiállítás fizikai megnyitása még várat magára, a múzeum honlapjára látogatók már február végén megismerkedhetnek a Bálint Mihály Pál magángyűjtőtől szerzeményezett 221darabos kerámiagyűjtemény legszebb darabjaival is, mely eddig még soha nem került közönség elé. A kiállítás a fazekasság és a kerámiák bemutatásán túl kitér Bozsik Kálmán Kunszentmártonban betöltött szerepére és az örökségül hagyott kulturális értékeinek mai jelentőségének és továbbélésének ismertetésére is.


A múzeum facebook oldalán változatos tartalmakkal találkozhat a látogató, különböző játékos felhívások, aktualitások, jeles napokhoz kapcsolódó tartalmak, írások és videók jelennek meg a felületen. Például a Luca-napi hagyományról, a Luca szék készítéséről is elérhető egy rövid ismertető videó.


Az intézmény múzeumpedagógusa a helytörténeti foglalkozásokhoz egy manapság nagyon népszerű lapbook-ot alkotott, ami Szent Márton legendájának feldolgozásában segíti a 4-6 éves korosztály tagjait. Ebben a lapozó füzetben helyet kapott egy mesefeldolgozás, egy színező, egy labirintus feladat és egy kreatív lap, melyre a gyerekek maguk alkothatnak. A lapbookot a gyerekek hazavihetik, így könnyen felidézhetik otthon is Szent Márton legendáját. A múzeum youtube csatornáján is megtekinthető a lapbookot bemutató videó.

 

 

Az ünnepekhez közeledvén egy rendhagyó kiállítási helyszínt találtunk ki, a Múzeumi Látványtár utcára néző négy ablakát használtuk, hogy közelebb kerüljünk látogatóinkhoz és hozzájáruljunk az ünnepi hangulathoz. Advent első vasárnapjától az érdeklődők minden vasárnap egy új ablak „kirakatkiállításával” találkozhattak. A kiállításokban az ünnepi témakörökhöz kapcsolódó tárgyakat mutattunk meg, mint például helyi kereskedők karácsonyi hirdetései az 1930-as évekből, ünnepi üdvözlőlapok, mikulás csokoládé, ünnepi teríték és a díszített fa ajándékokkal körülvéve.


Az ünnepi időszakra nem csak kiállítással, de családi vetélkedővel is készültünk a családok számára. December 23-án indult a Kunszentmártoni barangoló című menetleveles kvízjátékunk, melyben 13 család vett részt. A csapatoknak 10 megadott helyszínre kellett ellátogatniuk Kunszentmártonon belül úgy, hogy az első állomáson információkat kaptak, 8 állomáson pedig feladatokat találtak, melyeket megoldva kapták meg az utolsó állomás helyszínének betűit. Az utolsó állomáson egy kreatív feladat várta a résztvevőket, melyben egy 1930-as évekből származó családi fotót kellett újraalkotniuk. A feladatok megoldásaira a játékosok pontokat kaptak, a kreatív feladatot pedig egy háromtagú zsűri értékelte. A megoldásokra és a kreatív feladatra kapott pontok adták a végeredményt, ami alapján összesen 80.000 Ft értékű ajándék talált gazdára.


A pályázatok kezelése is jelen van a múzeumi élet mindennapjaiban. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma „A hazai és határon túli kulturális intézmények tehetséggondozó programjainak támogatása” című felhívására „Műhelytitkok – önmegvalósítás, alkotás, öröm” (NTP-KULT-20-0027) címmel a múzeum benyújtott egy pályázatot, amely 1.160.000 Ft támogatást kapott 2020-ban. Ez a 60 órás komplex tehetséggondozó program várja a nyitás pillanatát, ugyanis a múzeum a helyi városi óvodával együttműködésben vállalta az élmény- és alkotásközpontú program megvalósítását. A tehetséggondozó céljai között szerepel a szűkebb lakóhely megismerése, a gyerekek látókörének szélesítése, a kulturális és esztétikai nevelés bővítése. A program céljait az agyag témakörének feldolgozásával tervezzük elérni oly módon, hogy egy-egy alkalom zárásaként a gyerekek saját produktumot állíthatnak elő.


Múzeumunk 2019-ben sikeresen pályázott az Erasmus+ program keretein belül „YourTreasure – OurTreasure” (A te kincsed a mi kincsünk) című projektjével. A munka 2019 decemberében el is kezdődött. A konzorciumban három magyar és négy külföldi partner vesz részt, fő tevékenységünk a tapasztalatcsere. A projekt koordinátora a kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum. Célunk, hogy a magyar résztvevők olyan jó gyakorlatokat sajátítsanak el a külföldi partnerektől, amely segíti őket az idős korosztállyal való munkában. Külföldi partnereink zömében olyan dél-európai országok, ahol az elöregedő korfa szintén gondot jelent, az idősekkel való együttműködés és szervezett foglalkozás viszont fejlettebb, mint országunkban. A résztvevő szervezetek a kulturális és a szociális szférában dolgoznak, mindegyikük többéves tapasztalattal rendelkezik a nem-formális és informális tanulás, valamint az élethosszig tartó tanulás területén. E mellett több kifejezetten az idősek számára kifejlesztett programot vezettek és vezetnek. A projekt eredményeként a magyar partnerek szeretnének az elsajátított új módszerekkel nyitni az idősebb korosztály felé, és tervezetten foglalkozni szükségleteikkel, problémáikkal az intézmények adta lehetőségek keretein belül.


A tavalyi év folyamán több képzés is megrendezésre került volna, ahol a partnerek elméleti és gyakorlati szinten is bemutatták volna jó gyakorlataikat, azonban a koronavírus járvány lehetetlenné tette a helyszínre utazást és a találkozók megvalósítását. A képzéseket el kellett halasztanunk, de a felszabadult idő sem csak a várakozás jegyében telik. Az elmúlt évben egy jó gyakorlat gyűjtemény kiadásának előkészítése zajlott. A gyűjtemény elkészítése eredetileg is tervben volt, az időpontot hoztuk csak előre ez év februárjára a körülményekre való tekintettel. A kiadvány tartalmazza majd minden partner jó gyakorlatának szakmai leírását. A koronavírus alatti másik fontos tevékenységünk, az online szakmai napok szervezése volt. A partnerek által javasolt témalista alapján, a minden másfél-két hónapban tartandó online konferencia keretén belül két partner előadást tart az általa választott témában játékos, interaktív módon. Az első alkalom már sikeresen lezajlott, ahol a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár dolgozói az intézményük és a városi idős klubok, szervezetek közötti kapcsolatról adott elő, valamint beszámolt az együttműködés módszereiről. A görögországi Active Citizens Partnership csapata pedig a Photo Voice módszerrel ismertette meg a résztvevőket, bemutatva annak lényegét és átalakulását a koronavírus okozta helyzetre reflektálva. A konzorcium reméli, hogy a képzési alkalmakat ez év szeptemberétől zökkenőmentesen tudja majd kivitelezni, hiszen mindenki várja már a személyes találkozókat, és a közös, minőségi munka folytatását.


A kulturális szolgáltatásaink nem szünetelnek, sőt inkább sokszínűbbé válnak ebben a rendkívüli helyzetben. A látogatókkal való kapcsolattartást is igyekszünkminden formában fenntartani, de a személyes találkozást semmi nem pótolhatja. Nagyon várjuk, hogy újra együtt lehessünk!

film, gyűjtemény, #muzeumozzaszobadbol, tárgy, virtuális
2020-05-15 12:00
állományvédelem, gyűjtemény, képzőművészet, muzeológia, múzeumtörténet, néprajz
2020-12-01 18:00