EN facebook

„Aki nem dolgozik, ne is egyék!” - kiállítás a Galántai Honismereti Múzeumban

KIÁLLÍTÁS

Az idei nyár a Galántai Honismereti Múzeumban a falusi élet jegyében fog telni.

 

A nyári szünet elején megnyitjuk az Aki nem dolgozik, ne is egyék! című kiállítást, amely 2020. július 2-tól október 31-ig lesz látogatható a múzeum Fő utcai kiállítótermében. A kiállítás bemutatja a galántai régióban élő vidéki parasztemberek életét és munkáját a 20. század közepéig. Rámutat a vidéki lakosság mezőgazdasági termelésének és táplálkozásának az összefüggéseire. A földművelés és az állattartás emberemlékezet óta minden ember és család életében az egyik legjelentősebb tevékenység volt. Szlovákiában a 20. század közepéig a lakosság fő foglalkozásának tekintették.

 

 

Különböző termények termesztésével az emberek biztosították maguknak a táplálkozáshoz és a háztartásban használt segédeszközök és tárgyak elkészítéséhez szükséges alapanyagokat, ezen a téren a családok viszonylag önellátóak voltak. A mezőgazdaság jelentősen hatott a család és az egész lokális közösség életére, nemcsak a tárgyi világban, hanem a szociális és szellemi élet területén is, és gyakran mágikus jellegű szokások, rítusok fűződtek hozzá. Az ismeretek és a tapasztalatok nemzedékről nemzedékre hagyományozódtak. A bevált munkafolyamatokat hosszan megőrizték, emellett régiónkban az emberek nyitottak voltak sok újítás és technológiai fejlesztés iránt is.

 

A kiállítás rögzíti, hogy a növények milyen fajtáit mely módszerek alkalmazásával termesztették és ezeket hogyan használták fel a népi táplálkozásban. A földeken végzett igényes munka meghozta a gyümölcsét – terményeket, amelyeket az emberek az étkezésükben felhasználtak. A közmondás is úgy mondja: „Aki nem dolgozik, ne is egyék!“. S ez azt is jelentette, hogy munka és igyekezet nélkül nem lehet eredményt elérni.

 

A Galántai Honismereti Múzeum néprajzi gyűjteménye műtárgyainak segítségével bemutatja a szántóföldi, a kerti munka és a megtermelt növények feldolgozásához szükséges munkaeszközök és más használati tárgyak széles csoportját. A kiállítás megnyitója rendhagyó módon 2020. július 1-én 16:30-tól lesz követhető online a múzeum Facebook oldalán.

 

A tárlat ezt követően keddtől péntekig 9:00-17:00 óra között, szombaton 13:00-17:00 óra között látogatható. A kiállítás kapcsán, a múzeum weboldalán közzé teszünk néhány régióból származó népdalt. Örömmel vennénk, ha valamelyiket megtanulnák és feljátszásaikat elküldenék nekünk e-mailben. A múzeum Facebook oldalára feltöltött videók segítenének másoknak is elsajátítani őket, így keltve életre nagyszüleink zenei örökségét. További információkat a www.muzeumgalanta.sk/hu/ oldalon találnak.


A nyár második felében, 2020. augusztus 6-án, a múzeum Fő utcai épületében sor kerül egy másik néprajzi kiállítás megnyitására, amely a kivarrott falvédőket mutatja be és témájával a 20. századi hagyományos népi és városi lakásbelsőhöz kapcsolódik.


A Galántai Honismereti Múzeum a horvátországi Nekcsei Szlovák Kulturális Központ együttműködésében rendezi meg a Feliratos textil falvédők – nagyanyáink világának vizuális eszközei c. kiállítást, amely a Horvátország 16 településén élő szlovákság által használt falvédőket mutatja be. Rajtuk életképek ábrázolása látható gyakran szlovák, horvát, szerb vagy csehnyelvű felirattal. A kiállítás egyben válogatást nyújt a Galántai Honismereti Múzeum néprajzi gyűjteményében található, több mint 80 darabot számláló kivarrott falvédő kollekcióból. Ezek a szélesebb galántai régió városaiból és falvaiból származnak. Rajtuk a felirat magyar, szlovák, cseh vagy németnyelvű. A textil falvédők Közép-Európa háztartásaiban a konyhaberendezésének a modernizációjával terjedtekel a két világháború közötti időszakban és egészen a 20. század 80-as éveiig kedveltek voltak. A kiállítás október 10-ig lesz látogatható.


Befejezésül egy újdonság: a VisiblePromotions.r.o. cégnek köszönhetően július elsejétől az állandó és időszakos kiállítás 3D prezentáció formájában is megtekinthető a múzeum weboldalán (a céggel kapcsolatos további információk a www.vpromotion.sk oldalon találhatók).

 

Elérhetőség: vlast.muzeum.ga@zupa-tt.sk


Szöveg: PhDr. Danter Izabella, Mgr. Diana Gruberová

helytörténet, kiállítás, múzeumtörténet, programajánló
2019-10-19 11:50
képzőművészet, kiállítás, programajánló
2020-02-09 16:00