EN facebook

Augusztus első hétvégéjén ismét Ostromnapok Kőszegen

PROGRAMAJÁNLÓ

2022-08-04 07:00

Idén 490 éve annak, hogy Jurisics Miklós várkapitány vezetésével mindössze félszáz hivatásos katona Kőszeg és a környező falvak lakosságával megvédte a várost a hatalmas török túlerővel szemben. Erre a történelmi eseményre emlékeznek augusztus első hétvégéjén a XV. Kőszegi Ostromnapokon.

 

Az ostromnapok kezdetét augusztus 5-én egy a Hősök tornyában eldördülő puskalövés jelzi, este hat órakor a Tábornokházban hivatalosan is kihirdetik majd az "ostromállapotot", este nyolc órakor pedig a várárokban katonai hagyományőrző játék idézi fel a törökök tüzes támadását, amelyet a résztvevők fáklyás bevonulása követ a várárokból a Jurisics térre - tájékoztatott Pócza Zoltán, a Jurisics-vár és Művelődési Központ igazgatója.

 


Az Ostromnapok keretében idén is megrendezik a Hetedíziglen Történelmi Íjászversenyt, többször is fellépnek a Kőszegi Vonósok, tűztáncot ad elő a Be-Jó Történelmi Táncegyüttes, lesz élőszereplős ostromjáték, apródpróba, hastáncbemutató, várvédő mustra, és indul egy "Török-lesen" jelmezes túra is.

 

Az érdeklődők vezetett múzeumi séta keretében tekinthetik meg a vár ostromtermét, hasonló vezetett séták lesznek a Hősök tornyában és a Tábornokházban, szombat délután a várárokban lovas bemutatót tart a Batthyány Lovas Bandérium és a Nyugati Vármegye Vitézlő Rendje, indul egy újabb várostrom, amelyet követően a résztvevők meghallgathatják a Kőszegi Fúvósok, majd pedig a Szelindek együttes koncertjét.

 


Vasárnap ismétlődnek az ostromok és a lovasbemutatók, a fellépő hagyományőrzők megkoszorúzzák Jurisics Miklós szobrát, délután fellépnek a Kőszegi Mazsorettek, este hat órakor színpadra lép a Hajnalcsillag Néptáncegyüttes, majd Mistral-koncert következik, zárásként pedig a kőszegi Ataru Taiko ütőegyüttes koncertjét hallhatja a ostromnapok közönsége.

irodalom, képzőművészet, kiállítás, kortárs, látogató
2021-07-11 07:00
helytörténet, programajánló
2018-07-23 09:15