EN facebook

Az év kiállítása 2021 díj esélyese: Borsi Rákóczi Kastélyközpont Rákóczi három születése

AÉK 2021

2021-10-04 18:00

A Pulszky Társaság 2010-ben alapította az Év Kiállítása díjat, amellyel a muzeális intézmények kiállítások megvalósításában megnyilvánuló tudományos felkészültséget, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét jutalmazza, egy múzeum állandó vagy időszaki kiállítását kiválasztva. Idén először a 4 millió forint alatti illetve feletti bekerülési költségű állandó vagy időszaki kiállítások mellett virtuális kiállítások is pályázhattak az elismerésre. A 11 jelölt már csak a 2021. október 25-én, a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartandó díjátadóra vár.

 

Szurkoljunk 4 millió forintnál nagyobb költségvetésből készült kiállítások kategóriában a Borsi Rákóczi Kastélyközpont Rákóczi három születése című állandó kiállításának!

 

 

2021. június 19-én nyílt meg a Borsi Rákóczi Kastélyközpont új, interaktív állandó kiállítása Rákóczi három születése címmel, melyet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kreatív csapata tervezett. A tárlat több mint 1000 négyzetméteren mutatja be II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem alakját, korát és emlékezetét. 21. századi eszközökkel – terepasztalokkal, makettekkel, infografikákkal, installációkkal, digitális felületekkel – egy látványos, mozgalmas kiállítást alkottak meg.

 

Borsi egy kicsiny bodrogközi település Szlovákiában, Sátoraljaújhelytől alig pár kilométerre. A falu legfőbb nevezetessége a Rákóczi várkastély, mely 1563-1638 között épült, és arról nevezetes, hogy 1676. március 27-én itt született meg II. Rákóczi Ferenc. A kastély felújítása 2018-ben kezdődött a magyar és a szlovák államfő védnökségével, és 2021 nyarára fejeződött be. Június 19-én nyílt meg a kastélyközpont, melyben az állandó kiállítás mellett szálloda és étterem is helyet kapott.

 

 

Fotó a kiállításról

 

A kiállítás II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem alakját, életének mindennapjait mutatja be. A földszinten hat különálló szoba ad betekintést a látogatóknak a korabeli kastélyok építésébe, mindennapjaiba, a birtokgazdálkodás menetébe. A hatodik terem kitekintés Európa és Magyarország politikai helyzetébe a fejedelem születésének idejében.

 

Ezután – immár az emeleten – kap bepillantást a látogató a fejedelem életútjába. A kiállítás innentől három tematikára, Rákóczi három születésére tagolódik: a fejdelemére, a nemzeti hősére és a legenda születésére. Az első négy terem a Rákóczi családot, Ferenc születését és gyermekkorát, valamint felnőtté érésének körülményeit mutatja be. Ezek közül különleges a második, Várakozás címet viselő szoba, melyben a korabeli, várandóssággal és szüléssel kapcsolatos praktikákat, betegségmegelőző és gyógyító patikaszereket ismerhetik meg a látogatók.

 

A következő két szoba vezérlő fejedelemként jeleníti meg Rákóczit a bécsújhelyi kalandos szökés képregényes ábrázolásától a bujdosás végét megjelenítő tengerinstallációig. Ebben a teremben ér véget az az időszalag, ami a fejedelem születését bemutató szobából indul el, és amelyen életének fontos eseményei szerepelnek.

 

 Fotó a kiállításról

 

A kiállítás utolsó két szobája a fejedelem 1906-os újratemetésére, az előtte és utána kialakult Rákóczi-kultusz születésére fókuszál. Az utolsó kiállítótér két oldalán kihúzható panelek helyezkednek el, amelyek arról tudósítanak, hogyan ápoljuk Rákóczi emlékét filmen, festészetben, zenében, irodalmi alkotásokban, bélyegeken, sőt még ételeken keresztül is.

 

A kiállítást egy modern virtuális terem, egy szabadulószoba és egy körpanorámás vetítő egészíti ki, amelyek tartalma illeszkedik a kiállításéhoz. 

 

Az év kiállítása, helytörténet, kiállítás, látogató, néprajz, Pulszky Társaság, téma
2021-10-02 18:00
Az év kiállítása, emlékezet, gyarapodás, kiállítás, muzeológia, múzeum, Pulszky Társaság, restaurátor, tárgy
2021-09-29 18:00
Az év kiállítása, emlékezet, kiállítás, néprajz, Pulszky Társaság
2021-09-27 18:00