EN facebook

Az év kiállítása 2022 elismerés kitüntetettje: a „Sorsfordító – interaktív virtuális családtörténeti kiállítás” című tárlat

AÉK22

2022-11-03 16:00

AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA 2022 elismeréseket november 3-án a Ludwig Múzeumban adták át. A Pulszky Társaság 2010-ben alapította a címet, mellyel évről-évre muzeális intézmények kiállítások megvalósításában megnyilvánuló tudományos felkészültségét, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét jutalmazza, egy múzeum állandó vagy időszaki kiállítását kiválasztva. A már megszokott három kategóriában folyik a megmérettetés, 4 millió forint alatti illetve feletti bekerülési költségű állandó vagy időszaki és virtuális kiállítások pályázhattak az elismerésre.

Idén rendhagyó módon öt tárlat is kiérdemelte a címet:

 

a sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeum „Hátsó füves – Egy elltűnő futballvilág képei” időszaki kiállítása,

a Sümegi Püspöki Palota „Mennyei Ügyek” állandó kiállítása,

a zirci Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház „Regulyverzum – mindent Regulyról” állandó kiállítása,

a szentendrei Skanzen Erdély épületegyüttese és

a Magyar Nemzeti Múzeum és Lendület Családtörténeti Kutató Csoport „Sorsfordító – interaktív virtuális családtörténeti kiállítás” című tárlata.

 

Gratulálunk mindannyiuknak!

 

Ismerjük meg most közelebbről a Magyar Nemzeti Múzeum és Lendület Családtörténeti Kutató Csoport Sorsfordító című virtuális tárlatát!

 

A Magyar Nemzeti Múzeum rendhagyó kísérletre hívja látogatóit, amikor új, interaktív virtuális kiállításának keretében teljes életutak, életpályák megélésének lehetőségét kínálja. Milyen meglepetéseket és sorsfordulatokat tartogatott volna számunkra a Sors a történelem egy másik korszakában? A Sorsfordító virtuális családtörténeti kiállítás megalkotói nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy a látogatóknak egy igen komoly és sokrétű ismeretanyag alapján 17–18. századi identitást és életutat kölcsönözzenek, amelyet aztán interaktív módon saját döntéseik és választásaik nyomán alakíthatnak.


A rendhagyó virtuális kiállítás a storytelling eszközével vonja be a látogatót (kevésbé elegáns kifejezéssel élve a felhasználót) a 17–18. századi polgári-nemesi férfi és női életutak lehetséges történeteibe. Eltérő történelmi–társadalmi környezetekben járhatunk végig összesen húsz korabeli férfi és női életutat, azok (többnyire) hét stációját (születés, gyermekkor, házasság, karrier, özvegység, újraházasodás, öregkor, halál). Az egyes életciklusok attribútumai, jellemzői múzeumi műtárgyakkal reprezentáltak (a tárlaton több mint 500 műtárgy szerepel), melyek egy-egy virtuálisan körbejárható szobában kerülnek bemutatásra, és az interaktív felfedezés élményét nyújtják a látogatóknak.

 

 
 
 
View this post on Instagram

A post shared by Pulszky Társaság (@pulszkytarsasag)

 

 

Az interaktív virtuális kiállítás bejárásakor egy 18. századi férfi életútját jártam be, aki harmadik gyermekként érkezik a családba, gyermekkorában himlőt kap, majd felnőtt korában kereskedőként fut be karriert. Az interaktivitás és a vizualitás összekötő eleme az a Sorskerék, amellyel a következő életciklusokba lehet lépni – ez fontos eleme a kora újkori, életről és halálról való gondolkodásnak, ami egyúttal a 17. századi sorsvetőkönyveket (Fortunákat) is megidézi.
Több szempontból is úttörő és kísérleti jellegű ez a kiállítás, hiszen kétféle megoldást ötvöz: egyfelől a virtuális kiállítások, másfelől a számítógépes játékok megoldásait. Mindezt múzeumi tárgyak történeti kutatáson alapuló, hiteles kontextusba helyezésével. A gyűjtemények reprezentatív megjelenésén kívül a virtuális kiállítás családtörténeti, mentalitástörténeti nézőpontból, és egy választott társadalmi réteg mindennapjain keresztül mutatja be a 17–18. századi magyar történelmet. E sokrétű megközelítésért, és ezek digitális adaptációjáért a Sorsfordító kitűnően használható az oktatásban is.


A Sorsfordító a Magyar Nemzeti Múzeum, az MTA Lendület Családtörténeti Kutatócsoportja ésa Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete közös projektjeként jött létre. A kiállítás kurátorai Orgona Angelika (MNM) és Simon Katalin (BFL) történészek, egyúttal az MTA Lendület Családtörténeti Kutatócsoport tagjai. Koncepciójuk nyomán olyan, az oktatásban is kiválóan alkalmazható interaktív virtuális kiállítás jött létre, amely átgondoltan és összetett módon ötvözi a tudományos történeti kutatást, a múzeum gyűjteményi tárgyainak bemutatását és a storytelling személyes narratíváját.

 

 

Szerző:

Dr. Katona Júlia PhD
művészettörténész, muzeológus
tudományos titkár, Iparművészeti Múzeum

Az év kiállítása, díj, Pulszky Társaság
2022-11-03 11:00
Az év kiállítása, emlékezet, kiállítás, látogató, Pulszky Társaság, történelem
2022-11-02 19:00
Az év kiállítása, kiállítás, Pulszky Társaság, technika
2022-11-01 16:00