EN facebook

Az órák bűvöletében a Göcseji Múzeumban

KIÁLLÍTÁS

2023-11-22 07:00

Az órák bűvöletében címmel nyílt meg legújabb állandó kiállításunk Preisz József zalaegerszegi órásmesternek köszönhetően. A mester meghatározó, ikonikus tagja a városnak, számos rendezvényen találkozhatunk vele, ő javítja az időnként karbantartásra szoruló Mária Magdolna Plébániatemplom óraszerkezetét, de a Hevesi Sándor Színház előtti földönjáró toronyóra ötlete és megvalósítása is az ő nevéhez kötődik.

 

Régi nagy álma volt, hogy a páratlan, hat évtizeden át gyűjtött órái méltó helyre kerüljenek, hiszen a becses műtárgyak között vannak igazi ritkaságok is. A Göcseji Múzeum befogadta az értékes válogatást. A legkorábbi óra az 1600-as évekből való, de láthatunk visszafelé járó faliórát, különleges álló- és kandallóórát, vannak olyan darabok, amelyeket vásárolt és vannak, amelyeket ajándékba kapott a gyűjtő.

 

Némelyik darabhoz hihetetlen történetek kapcsolódnak: az egyik vitrinben olyan zsebóra látható, ami a mellzsebben tartva megmentette a tulajdonosa életét a Nagyháborúban. Fogalmazhatnék úgy is, hogy a ketyegő felfogta a repeszdarabot, így megmentette a másik „ketyegőt”. A városnak fontos az értékmentés: a múltról szól, a jelenben tekinthető meg és a jövőnek készült - fogalmazott a megnyitón Balaicz Zoltán polgármester.

 

Az óragyűjtemény egyik legékesebb darabja

 

A kiállítást Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, aki a közösség ünnepének nevezte a megnyitó napját, hiszen Preisz József az eddig féltve őrzött ritkaságait mindenki számára elérhetővé, megtekinthetővé tette. Az igazgató felidézte, hogyan vált az óra kiváltságból tömegtermék, és mekkora utat járt be az időmérő szerkezet mind küllemében, mind tudásában. De arról is szó esett, hogy az időmérés az emberiség történetében és kultúrájában mekkora szerepet töltött és tölt be a mai napig.

 

A kiállítótér központi helyén egy enteriőr is látható, az órásmester műszereivel és nélkülözhetetlen szerszámaival

 

A főtemplom toronyóráit is Preisz József tartja karban
 

Az órák bűvöletében - Válogatás Preisz József órásmester gyűjteményéből című tárlat ezentúl a zalaegerszegi Göcseji Múzeum nyitvatartási idejében a földszinti kiállítótérben megtekinthető.

 
 
emlékezet, gyűjtemény, tárgy, téma
2023-11-20 07:00
gyűjtemény, látogató, múzeumandragógia, programajánló, tárgy, téma
2023-10-28 07:00
emlékezet, örökségvédelem, tárgy, technika
2021-07-09 07:00