EN facebook

Az Országos Széchényi Könyvtár új felülettel segíti a tengerentúli magyarság könyvtári és iratanyagainak eljutását a hazai és a határon túli közgyűjteményekbe

ÖRÖKSÉG

A tengerentúlon élő magyarok már határainkon kívül született leszármazottai közül egyre kevesebben olvasnak ugyan magyarul, de sokan még mindig fontosnak tartják, hogy a felmenőik által becsben tartott magyar vonatkozású írott örökségük ne vesszen el. Észak- és Dél-Amerika, valamint Ausztrália magyarok lakta közösségeinek kérésére a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága megszervezte az adományok Magyarországra szállítását, és felkérte az Országos Széchényi Könyvtárat és a Magyar Nemzeti Levéltárat, hogy gondoskodjon a felajánlások hasznosításáról. A programot a világon bárhol élő magyarok számára szimbolikus jelentőséggel bíró történelmi személyiségről, Mikes Kelemenről (1690–1761) nevezték el.


A Magyar Diaszpóra Tanács 2013-as ülésének nyomán 2014-ben elindult programnak köszönhetően eddig közel harminc szállítmány mintegy 260 köbméternyi dokumentumát vették át a nemzeti könyvtár munkatársai. Nagyrészt könyvek, periodikaszámok, de többezer aprónyomtatvány, hangfelvételek, kéziratok és fotók érkeztek, amelyeket egy erre a célra elkülönített raktárban kezelnek. A program egyik célja, hogy a Magyarországra szállított könyvtári és iratanyagokkal teljesebbé tegye a magyar szellemi örökségről alkotható képet, forrásul szolgáljon a mindenkori kutatóknak.


A Mikes Kelemen Programban hazatért dokumentumok összességének várakozáson felül jelentős része, kb. 8%-a hasznosul az OSZK állományában. A fennmaradó rész által a nemzeti könyvtár hidat képez a tengerentúli és a Kárpát-medencei magyarság között, a könyvadományok által is segítve a határon túli magyar oktatást és a kultúra megőrzését. Ez a programnak nem kevésbé fontos célkitűzése.

 


A Mikes Kelemen Program keretén belül felhalmozott dokumentumállomány kiajánlása 2016 áprilisában kezdődött meg heti rendszerességgel megjelenő válogatólisták közzétételével. A megvalósuló program hetedik éve tartó sikere és a beérkező adományok mennyisége messze meghaladta az előzetes várakozásokat, így a szétosztandó dokumentummennyiség a nemzeti könyvtár jelenlegi gyakorlatához képest újfajta megoldások kidolgozását tette szükségessé. A négy év alatt összegyűlt tapasztalatok alapján az OSZK munkatársai a napokban indították el a megújult, a felhasználói igényekhez jól alkalmazkodó, adatbázisalapú szolgáltató felületet, amelyen a közgyűjteményi partnerek kiadványokat igényelhetnek.

 

A fejlesztések két irányra összpontosítottak: minél több információval gazdagítani a felajánlott tételeket, megkönnyítve ezzel a gyarapító könyvtárosok döntését a megrendelés leadásában, másrészt nagyobb hangsúlyt kapott a megrendelés folyamatának átláthatóbbá és gördülékenyebbé tétele, ami az OSZK munkatársainak hatékonyabb munkavégzését segíti.

 

 

A szolgáltatás kapcsán a nemzeti könyvtárral a 2016-os indulás óta mintegy 180 könyvtár lépett kapcsolatba. Ezek közül 30 határon túli, amelyek között megtalálhatók egyetemi könyvtárak, tudományos gyűjtemények, települési közkönyvtárak és iskolai könyvtárak egyaránt.

 

Az eddig elért eredményekre visszatekintve az Országos Széchényi Könyvtár blogsorozatot is indít. Ennek során olyan gyűjteményeket és érdekes dokumentumokat mutat be a nagyközönségnek, amelyek alapján jól rekonstruálható a kulturális örökség, amelyet a diaszpórában élő honfitársaink adtak a magyarságnak.

digitalizáció, fénykép, műhely, néprajz, tárgy
2020-03-05 07:00
digitalizáció, emlékezet, fénykép, néprajz, tárgy
2020-02-11 15:00