EN facebook

Egy eltűnt világ nyomában

LÁTHATATLAN VÁR

2017-09-12 08:23

A minap olvastam egy cikket az iskolakezdés kapcsán, amelyben arról írnak, milyen a jó tanóra a megkérdezett 14 éves diákok szerint. A válaszok így szóltak: „legyen élménydús”, „beszélgessünk sokat”, „lássuk is, amiről tanulunk”, „az sem baj, ha szórakoztató a tanóra”. Nos, szeptemberben a zalaegerszegi Göcseji Múzeum munkatársai valami hasonlót kínálnak a diákoknak.

 

 

A láthatatlan vár címmel nyílt napokat szerveznek annak érdekében, hogy a leendő Mindszentyneum területén folytatott régészeti ásatásokat minél többen láthassák és a feltárt leleteket minél többen megismerhessék. Szerdai napokon általános és középiskolai diákokat fogadnak a múzeum szakemberei. Az első látogatók a Dózsa György iskola hetedik osztályos tanulói voltak, akik az előző délután megtalált gyöngysor kiemelését is láthatták, és a Magyar Televízió helyszíni bejelentkezésének is szemtanúi voltak.

 

 

 

A diákok megérkezésükkor egy a mai belvárost ábrázoló térképet kaptak. A földrajzi égtájak felelevenítése után Orha Zoltán régész vezetésével egy rövid sétát tettek a környéken, és a térképen bejelölték a régi egerszegi vár bástyáit és széles várárkait, így lassan körvonalazódni kezdett a korabeli vár alaprajza. A régészeti ásatás helyszínén Simmer Lívia ásatásvezető régész mesélt a szakma szépségéről, a történelmi korokról, amikor az egerszegi vár épült, majd újjáépült, és persze szó esett a feltárt és kiemelt leletekről. A gyerekek láthattak és meg is foghattak egy – valószínűsíthetőleg a vár készletéből hátramaradt – ágyúgolyót, felismerték a kettétörve talált kályhacsempe motívumát – a Habsburgok címerében a kétfejű sast –, és láthatták a rézszálra fűzött gyöngyöket. Ezután a Mindszenty térre sétáltak és megtekintették Farkas Ferenc zalaegerszegi szobrászművész májusban elkészített bronz vármakettjét. Ott felelevenítették a korábban hallottakat, megkeresték, éppen hol állnak, minek a helyén van jelenleg a Göcseji Múzeum, változott-e a nagytemplom kinézete. A múzeum régésze megmutatta nekik, mekkora volt a város az 1600-as években, hol húzódott a mocsaras terület és a Válicka patak, miből épült a korabeli vár és mi ennek az oka. A tűzesetek kapcsán egy igazi városi legenda is elhangzott, ami hallatán a diákok szeme felcsillant.

 

Mindannyiunk érdeke az, hogy a történelem tanítása és megismerése ne legyen tankönyvízű. Nos, a múzeum munkatársai ehhez kívánnak hozzájárulni. Mindenkit sok szeretettel várnak – szombatonként a nagyközönségnek, szerdánként pedig a diákoknak szervezett nyílt napokon.

helytörténet, múzeum, múzeumandragógia
2017-09-06 14:00
kiállítás, Múzeumok Éjszakája, tárgy
2017-06-29 17:17
műhely, régészet, történelem
2017-08-21 10:14