Két éve indított támadást Ukrajna ellen az orosz hadsereg. 2022-ben erre reagálva bemutattunk néhány kijevi múzeumot. Felmerül a kérdés, mi történt az azóta eltelt években a múzeumokkal, kulturális intézményekkel? Kultúra háborúban elnevezésű sorozatunkban ezt próbáljuk megválaszolni. Említést teszünk néhány kezdeményezésről, kiállításról, projektről, ami reflektál a kialakult helyzetre. Az első részben azzal foglalkozunk, hogyan vannak jelen a múzeumok a kulturális térben, milyen narratívák születnek, hogyan reagálnak a szakemberek a jelenlegi helyzetre, milyen szempontok érvényesülnek munkájuk során?
„Azok közé tartozom, akiket személyes életükön keresztül kezdett érdekelni a háború, amit gyerekként szenvedtem meg. Nantes lerombolása, tíz éves koromban, traumatikus élmény volt számomra. Korai tanulmányaim során a második világháború katonai építészetével foglalkoztam. Tíz éven át az “Európa Erőd” elemei után kutattam, és közben tudatosodott bennem a háború tere, a totális háború térbeli dimenziója” – olvasható egy interjúban, amit Silviére Lotringer készített Paul Virilio francia építésszel és urbanistával.
Háborúban a kultúra háttérbe szorul, mégis fontos jelzőrendszere az identitásnak, eszköze a feldolgozásnak, a megértésnek és a reflexiónak. Ahogy Virilio elkezdte megérteni a háború terét a világ dolgait vizsgálva, ugyanígy az emlékezet intézményei is ezt a rendszerező és segítő értelmezést teszik lehetővé.
Ukrajna egy olyan európai ország, ahol minden "jelenidejűvé vált", még a múlt is, bizonyos értelemben. Ebben a sűrített időszakban szemünk láttára zajlik az emlékezetért és hitelesítésért zajló küzdelem, amiben a múzeumok is fontos szerepet vállalnak. Interjúk, szakmai beszélgetések és az intézmények online platformjainak segítségével azt néztük meg, milyen kiállításokkal, programokkal, kezdeményezésekkel vannak jelen a kulturális intézmények, hogyan gondolkodnak az ottani szakemberek. Bemutatunk egy kortárs képzőművészetet fókuszba helyező intézményt, egy nemzetközi projektet, ami a gyermekek háborús élményeivel foglalkozik, illetve egy ukrán képzőművészeti kiállítást, amiért érdemes Bécsbe látogatni.
A MuseumExpert 2023 nyarán Ukrainian Museum Professionals: Challenges and Innovations of Museums in Times of Conflict címmel szervezett egy beszélgetést, ahol Linda Norris két ukrán múzeumi szakemberrel, a Kijevben dolgozó Anna Pohribnával és a Lvivben élő Olha Honcharral beszélgetett az ukrán múzeumok helyzetéről. A beszélgetés átfogó képet nyújt arról, mi történik a múzeumokkal 2022 februárja óta. Néhány példát ismerhetünk meg arra vonatkozóan, hogyan támogatják egymást az intézmények, hogyan igyekeznek folyamatosan újítani a jelenlegi helyzetben is. Felmerül a kérdés, milyen lehet az ukrán kulturális intézmények jövője a háború után, illetve arról is szó esik, hogyan támogathatják külföldi múzeumi szakemberek ukrán kollégáikat.
Multidiszciplináris művészeti központ Kijev szívében
A fenti beszélgetés egyik résztvevője Anna Pohribna, a kijevi Mystetskyi Arsenal Nemzeti Művészeti és Kulturális Múzeumkomplexum (Національний культурно-мистецький та музейний комплекс / Ukrainian National Art and Museum Complex) programozási igazgatóhelyettese, a múzeumi programok, az oktatás, a digitális átalakulás és az adománygyűjtés felügyelője.
A Mystetskyi Arsenal egy viszonylag fiatal, húsz éves intézmény, ám maga az épület, ahol helyet kap ennél jóval régebbi. A múzeum honlapján egyfajta történelmi iróniaként aposztrofálják, hogy egy olyan épületről van szó, amelyet több mint két évszázaddal ezelőtt az orosz birodalmi adminisztráció emelt jelenlétének megerősítésére, mára pedig az ukrán kulturális identitás egyik fontos intézménye, az ország posztkoloniális átalakulásának szimbóluma.
Egy hatalmas, csaknem hatvanezer négyzetméter alaptrületű épületről van szó, aminek azonban csupán egy részét lehet használni, mert az épület már évek óta felújítás alatt áll. A kiállítások a kialakult helyzetre reflektálnak. Ez a tárlatok címéből is kiolvasható. Egy korábbi, Kiállítás az érzéseinkről című tárlat személyesen és érzékenyen fogalmazza meg létrejöttének célját. Egy új, a félelem által áthatott valóságot igyekszik megragadni a művészet eszközeinek segítségével. Ahogyan a leírásban is olvasható:
„Néha úgy tűnik, hogy hiábavaló erőfeszítéseinket pazaroljuk: az általunk épített törékeny kényelmen kívül egy furcsa, ellenséges, a háború által megfeszített tér keletkezik. Bármelyik pillanatban kitágulhat, elnyelve a mi biztonságos szigetünket. Gondolunk erre? Vagy inkább csak elaltatjuk félelmeinket, mélyebbre rejtve őket az optimizmus álarca mögé, amely néha színlelt, néha pedig egészen őszinte? (…) Egy ilyen új valóságban, az Előtte és az Utána között keressük a helyet a múzeumoknak, a kiállításoknak és a művészetnek.”
Virtuális túra a múzeum Együttlétezés a sötétséggel című kiállításán
A háború feltételes módot teremt, ami egy állandó bizonytalanságban tartja a benne élőket. A múzeum éppen ezért igyekszik kiállításaival erre a tapasztalatra összpontosítani, az érzések és gondolatok ambivalenciájának művészi megfelelőit próbálja bemutatni, a diskurzus részévé tenni. Furcsa kísérlet ez, ami a jelenben történik, nem pedig a múltat értelmezi. A kurátori szöveg a képzőművészetet egy paravánhoz hasonlítja, amely mögött egy közösség félelmei és fájdalmai bújnak meg, amivel a helyzet sokrétűségét, meghatározhatatlanságát, bizonytalanságát próbálják meg érzékeltetni.
Az Együttlétezés a sötétséggel című kiállítás arra kérdezett rá, hogy a háború okozta infrastrukturális problémák, amelyek a közlekedést, a kommunikációt, a komfortérzetet érintik, milyen hatással vannak a mindennapokra, a gondolkodásra, olyan fogalmakra, amilyen a közösség és a medialitás. A kiállítás beemeli az "legyőzhetetlenségi pont" fogalmát, ami olyan terekre vonatkozik, ahol az emberek kapcsolódni tudnak egymáshoz, ahol éppen az ilyen nehézségekre keresnek közösen megoldást. A kulturális terek is ilyen közösségi "inkubátorok".
Milyen "stratégiái" lehetnek a sötétséggel való együttélésnek? Ezt próbálják megválaszolni a kapcsolódó programok is. Az alábbi bejegyzés például pár napja, egy olyan alkalmon készült, ahol arról gondolkodhattak a résztvevők, hogy a képregény vizuális nyelve, hogyan válhat az események rögzítésének, időben dokumentálásának egyik formájává.
Egy nemzetközi projekt: Háborús Gyermekkor Múzeuma
A Háborús Gyermekkor Múzeuma (War Childhood Museum, WMC) kezdeményezése 2010-re vezethető vissza. Jasminko Halilović indította el, aki gyermekként élte át a boszniai háborút. Később, saját élményeit feldolgozva úgy döntött, hogy közösségi oldalakon teszi fel azt a kérdést: Milyen volt számodra a háborúban megélt gyermekkor?
Három hónap alatt mintegy ezer választ kapott. Erre a kezdeményezésre alapozta aztán azt a projektet, aminek eredményeként 2017-ben Szarajevóban (Bosznia-Hercegovina) létrejött a Háborús Gyermekkor Múzeuma, amely kifejezetten a gyermekek tapasztalataira összpontosít. A kezdeményezés több mint múzeum és kiállítás. Képzéseket, workshopokat tartanak, számos oktatási anyag, kidolgozott foglalkozásterv érhető el az intézmény honlapján.
Ilyen többek között az Art for Reflection and Change című 15-18 éves korosztály számára kidolgoztt foglalkozás, amely az Ukrajnában zajló háborúról készült gyerekrajzokból indul ki, ezekre épít egy olyan eszmecserét, ami az empátia fontosságáról szól. A művészet, a költészet és az írás eszközét alkalmazza, amivel a diákok az érzéseikre reflektálhatnak. A foglalkozás célja, hogy a résztvevők jobban megértsék azokat, akik konfliktushelyzetben élnek, olyanokkal érezhetnek együtt, akik más perspektívából látják a világot.
Még a megszállás előtt 2021 nyarán nyitotta meg a WMC első kiállítását Ukrajnában, a Kijevi Történeti Múzeumban. A kiállítás a kelet-ukrajnai háború által érintett gyermekek tapasztalataira összpontosított. Ezt egy kétéves kutatás előzte meg, amelyet Ukrajna hat régiójában (Kijev, Harkiv, Donyeck, Luhanszk, Lviv, Odesa) végeztek. A WCM kijevi irodájának 2020. júniusi megnyitásával a kutatás intenzívebbé vált, amelynek eredményeként a WCM több mint 130 gyermek tapasztalatait dokumentálta.
A múzeum 2021-es kijevi kiállítása (fotó: WMC)
Iryna Skubii 2021-ben készített interjút a kijevi iroda akkori projektigazgatójával, Iuliia Skubytskával. Az interjú akkor nem jelent meg, de 2023-ban Iryna Skubii ismét megkereste Skubytskát, hogy megkérdezze az elmúlt év változásairól. Iuliia Skubytska elmondta, hogy már nem ő vezeti az ukrajnai projektet. A megszállást megelőzően a projekt a háború által érintett gyermekek pszichológiai támogatására összpontosított, az ő történeteiket rögzítette és Ukrajnán kívül is szervezett kiállításokat. A teljes körű invázió után azonban szünetet kellett tartania a dokumentálásban.
„Általában olyasmivel dolgozunk, ami már elmúlt, vagy legalábbis már egy ideje tart. Nem szoktunk akut sokkállapotban lévő emberekkel interjúzni. Nyáron azonban egy új kutatási projektet vállaltam Akik maradtak: Harkiv régió lakosainak vallomásai címmel, és olyan emberekkel foglalkoztam, akik az elmúlt másfél évet háborús övezetben vagy megszállás alatt töltötték. A Kelet-Közép-Európai Várostörténeti Központ szervezésében megvalósuló projekt kutatócsoportját vezettem. A projekt azonban csak a felnőttekre koncentrál, nem pedig gyerekekre.” – részlet az interjúból.
Szóba kerül a közéleti aktivizmus szerepének megítélése. Vajon mennyiben változtatta meg mindezt a népesség kitelepítésének óriási mértéke, az evakuálás és a megszállás tapasztalatai, a hatalmas pusztítás és a bombázások. Iuliia Skubytska úgy véli, alapjában ez nem változott, hiszen már 2022 előtt is több mint 1,5 millió regisztrált belső menekült volt, köztük gyerekek is. A WMC által készített interjúk alapján az ő életüket drámaian megváltoztatta a háború, az előtte lévő élet "normalitása" nem tért vissza. 2022 óta nagyobb a pusztítás mértéke. Az ukrán társadalom nagyon is érti, mit jelent a háborús élmény civilek számára. Sok erőforrásra van szükség a katonai erőfeszítések támogatásához és Iuliia Skubytsk úgy véli, ez új kihívást jelent. Ugyanis a gyermekek támogatására szánt pénzek elosztása morális dilemmával jár. A háború új léptéke azonban arra készteti a társadalmat, hogy elgondolkodjon azon, mivel tudják megszólítani a gyermekeket és a fiatalokat, arra ösztönnözve őket, hogy Ukrajnában maradjanak vagy legalább később visszatérjenek.
Ukrán képzőművészet Bécsben
Bár Kijevbe nem olyan könnyű elutazni, a másik irányba, Bécs felé indulva is találkozhatunk ukrán képzőművészettel. Ukrajna Nemzeti Művészeti Múzeumának (Національний художній музей України / National Art Museum of Ukraine, NAMU) gyűjteményéből nyílt A vihar epicentrumában. Modernizmus Ukrajnában címmel kiállítás pénteken a bécsi Belvedere Múzeumban.
Ez az első olyan Ukrajnán kívüli átfogó kiállítás, amely a XX. század első felének modernista művészeti mozgalmain keresztül azt mutatja be, milyen nemzetközi és avantgárd művészeti mozgalmak voltak Kijev, Lviv és Harkiv kulturális központjaiban. A szecessziótól a konstruktivizmusig a kiállítás Ukrajna kulturális identitásának mozgalmas és érdekfeszítő történetét meséli el.
Kijev legrégebben, 1899-ben nyílt múzeuma több mint negyvenezer darabot számláló gyűjteménye az egyik legnagyobb országos képzőművészeti gyűjtemény. A múzeum 120 éves története során 12 alkalommal változtatta a nevét, ami hűen tükrözi az országban zajló változásokat, illetve azt is nyomon lehet követni, hogyan változott időközben a gyűjtemény profilja.
A múzeum neoklasszicista stílusú épülete a város központjában található. Bár hazai kiállítással csak a háború befejezését követően jelentkeznek, próbálják tartani a kapcsolatot a közönséggel, így rendezvényeket, workshopokat, akciókat szerveznek.
A művészeti gyűjteménnyel rendelkező intézmények érzékenyen reagálnak az elmúlt időszakra. Kiállításokon, kulturális programokon keresztül igyekeznek reflektálni a jelenlegi helyzetre és feldolgozni az elmúlt időszak eseményeit. Nemzetközi színtereken keresik a kapcsolódási pontokat, alternatív megoldásokkal kísérletező és állandóan változtatásra kész állapotban próbálnak narratívát teremteni valamiféle egységes identitásnak.
Nyitókép: A Mystetskyi Arsenal Együttélés a sötétséggel című kiállítása (fotó: Alexander Popenko)
