A falumúzeum a közeljövőben kezdődő átépítése apropóján a tartalomfejlesztés lehetőségeiről tartottunk kétnapos konferenciát a Göcseji Skanzenben.
A bevezetőben Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia örökös tiszteletbeli elnöke úgy fogalmazott, hogy a múltat az élő népművészettel együtt kell fenntartani. Ő abban hisz, hogy annak a falumúzeumnak lesz jövője, amelyik az élő népművészetet is támogatja. Örömét fejezte ki, hogy nincs a világon még egy olyan ország, amely a területéhez képest ilyen nagy számú szabadtéri néprajzi gyűjteményt tud felmutatni.
A város nevében Tolvaj Márta, Zalaegerszeg alpolgármestere köszöntötte a konferencia résztvevőit. Beszédében kiemelte: a magyar népi hagyomány és a göcseji örökség évszázadokon át csiszolódott és igazi kinccsé vált. Szerinte nem mi őrizzük a néphagyományt, hanem az őriz minket.
A szakmai összejövetelen többek közt a szlovén battyánfalvai várkastély, a nyíregyházi sóstói múzeumfalu, a szentendrei néprajzi múzeum és az ópusztaszeri történeti emlékpark munkatársai osztották meg tapasztalataikat. Sok példát és elképzelést hallhattunk, hogyan lehet élővé varázsolni a szabadtéri kiállítóhelyeket, hiszen elismerjük, a statikus szemlélet már a múlté. Egyre több szakember részéről fogalmazódott meg a cél: a látogatót minél jobban bevonni, részesévé tenni az eseményeknek, így miközben élmény éri, értékes ismereteket is szerez.
Nagyszerű példát hallhattunk Faár Tamarától, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum osztályvezetőjétől. Élő történelem címmel két, részben valós történetbe vonják be a közönséget. Az egyik igaz családtörténeten alapuló játék egy vándorszínésznő életén keresztül mutatja be az adott kor, pontosan 1906 eseményeit, szokásait, viseletét, s a dramaturgia is az adott terület adottságaihoz igazodik. Monológokat, dialógusokat, több szereplős jeleneteket hallhatnak a látogatók, miközben ők is szinte észrevétlenül a darab részeseivé válnak. Kárpáthy Szidónia vándorszínésznő személye így nem csak a településen élőket, de a mai kor emberét is elvarázsolja.
Kertész Pétertől, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ügyvezetőjétől sok érdekes információt kaptunk a mezőgazdasági gépgyűjteményük restaurálásáról, amit még évtizedekkel ezelőtt a térség kultúrájáért felelős megyei tanácselnöke kezdett gyűjteni. A 22 darabos gyűjtemény végül meglelte végső helyét és a szakemberek megpróbálják múzeumpedagógiai foglalkozások segítségével bemutatni a jelenkor gyermekeinek a régmúlt gépeinek nagyszerűségét.
A szlovén „Back in the day” projekt koordinátora, Tamara Muhic a konferencia résztvevőinek bemutatta a rakicani várkastély jelenlegi helyzetét, a programjaikat, miközben kitért a Göcseji Falumúzeummal közös projektünkre is, amelynek fő célja a tudásbővítés, a szakmai ismeretátadás és egy közeljövőben náluk épülő égetőkemence létesítése.
Tóth János, a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum igazgatója arról az egyedülálló múzeumegyüttesről és összefonódott közös történelemről beszélt, ami 1968 óta összeköti a két szabadtéri múzeumot: a Göcseji Falumúzeumot és a szomszédos olajipari múzeumot.
A Sóstói Múzeumfalut a létesítmény igazgatónője, Szabó Sarolta mutatta be. Az 1970-ben alapított szabadtéri múzeumnak is sok ötletre és újító merészségre van szüksége ahhoz, hogy a kor emberének az érdeklődését fenntartsa.
A programot másnap Marx Mária, a Göcseji Múzeum etnográfusa folytatta, aki egy kisnemesi kúria berendezésének történetét mesélte el, Szemerey Tamás fa-bútor restaurátor művész a mesterség szépségéről és nehézségéről beszélt, Sebastian Szaktilla a Göcseji Skanzen egy jövőbeni lehetséges projektbe avatta be a közönséget, egy mintagazdaság létesítésének részleteibe.
Kiss Nóra, a Thúry György Múzeum néprajzosa a zalai MAORT-lakásokról osztott meg sok érdekes információt. Egy merőben más, az 1940-es években a magyar falvakban addig még nem látott amerikai építkezési szokásokat meghonosító házakat, lakásokat mutatott be a szakembereknek. A mérnöklakások, ahová a vizet, a gázt és a villanyt a házba kötötték, az ikerház fogalma, a munkáslakások és a munkásotthonok a szakmai közönséget is elgondolkodtatta.
A konferenciát Markó József kerékgyártó zárta, akitől megtudtuk, mire való a füles véső, a bokázó gyalu és a hátaló körző. Láttuk, hogy a hintógyalu sokkal díszesebb szerszám, mint az egyszerűbb gyalutársai. Tőle tanultuk meg, hogy az első kerék mindig tíz küllős, a hátsó pedig tizenkettő és a kerékgyártás csakis pontos, mesteri munka lehet. Erről a kihaló szakmáról megtudtuk a legfontosabbat, azt, hogy halhatatlan.
Sok értékes előadás, ötletgazdag megoldások és jövőbeni elképzelések. Ezzel az összegzéssel zártuk a kétnapos konferenciát, s azzal az ígérettel, hogy jövőre egy új, izgalmas témát körüljárva ismét találkozunk.
