EN facebook

Fények és színek - Múzeumok Éjszakája a Székely Nemzeti Múzeumban

PROGRAMAJÁNLÓ

2023-06-23 17:40

A Székely Nemzeti Múzeum idén június 24-én, szombaton, a színek és fények jegyében szervezi meg hagyományos családi napját, a Múzeumok Éjszakáját.


A múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasházban 19 órától Árnyalatok címmel olyan időszakos tárlat nyílik,ahol a növényi színek teljes palettájában gyönyörködhet a látogató, ezt követően 20 órától a frissen felújított Kós-féle főépületbe várjuk azokat a regisztrált látogatóinkat, akik az esti fénykavalkádban szeretnék felfedezni a még üresen álló, de így is lenyűgöző múzeumi tereket.

 

19 órától a központi Lábasházban nyílik az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány által szervezett Árnyalatok című tárlat.

Megnyitja: Szőcsné Gazda Enikő néprajzos muzeológus.

Közreműködik: Dombi Rózsa, a Háromszék Táncegyüttes tagja.

Ezt követően a résztvevők kipróbálhatják a növényi festés fortélyait. A Lábasház 21 óráig tart nyitva.

 

20-22.30 között a Kós Károly utcai főépületben vezetett épületbejárásokat szervezünk az érdeklődőknek. 20 órától Kelemen Kálmán történész,

 

20.30 órától Sántha Imre Géza művészettörténész,

 

21.30-tól pedig Boér Hunor könyvtáros tárlatvezetésére jelentkezhetnek június 23., péntekig a barthazonga.sznm@gmail.com címen.

 

21 órától szintén a főépületben Hlavathy Zsófia és Török Áron építészek beszélgetnek a Kós-épület felújításának kihívásairól,

 

22 órától pedig Kotér Vilmos képzőművész bemutatja az intézmény új arculatát. (Az előadásokra nem szükséges regisztráció).

 

beruházás, emlékezet, építészet, látogató, téma, természet
2023-05-22 16:00
gyűjtemény, helytörténet, képzőművészet, látogató, Múzeumok Éjszakája, programajánló
2023-06-21 16:00
gyűjtemény, helytörténet, kiállítás, látogató, Magyar Géniusz Program, Múzeumok Éjszakája
2023-06-20 20:00