EN facebook

Fiuméről szól a Közlekedési Múzeum új kiállítása

KIÁLLÍTÁS

Fiume – Kapu a nagyvilágra címen nyílt meg 2021. május 21-én, pénteken a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (MKVM) közös kiállítása. A tárlaton a látogatók megtudhatják, hogyan vált Európa 10. legnagyobb kikötőjévé Fiume, illetve hogy milyen lehetett a macskaköves rakparton sétálni, egy gyarmatáru bolt kirakatát nézni, vagy éppen egy kivándorló kabin szűkös belsejében állni.

 

Május 21-én nyílt meg a Közlekedési Múzeum és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum közös kiállítása, amely a dualizmus-kori Fiumét mutatja be. Az 1868-as magyar-horvát kiegyezéssel hatalmas fejlődésnek indult a város, Fiume ekkor Európa 10. legnagyobb áruforgalmat bonyolító kikötőjévé vált.

 

“Soha nem volt még olyan tárlat, ami ennyire sok eredeti tárgyat vonultatott volna fel Fiume egykori gazdasági és közlekedéstörténeti jelentősége kapcsán. A két múzeum, magángyűjtők, egyéb intézményi közreműködők mellett a fiumei, rijekai múzeumi kollégák is bekapcsolódtak ennek a kiállításnak a szervezésébe, amelyet közel egy évnyi előkészítő munka előzött meg.” - mondta el Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója a megnyitó eseményen.

 

A tárlaton számos újdonság, és frissen restaurált tárgyanyag is látható, a kiállított hajómodellek közül van több mint 100 éves tárgy is, amelyet még az egykori hajóscég ajándékozott a Közlekedési Múzeumnak. A kiállítás egyik legnagyobb attrakciója az Adria Tengerhajózási Rt. eredeti lobogója, amelyből mindössze kettő példány maradt fenn, a másik a Greenwich-i National Maritime Museumban található. A lobogót erre az alkalomra restaurálták és azóta most először tekintheti meg a nagyközönség. Hasonlóan értékes műtárgy az Atlantica Tengerhajózási Rt. 1911-ben készíttetett színezüst díszdoboza vagy az egykori fiumei gyarmatáru kereskedések eredeti tárgyai.

 

“A tárlat létrehozása páratlan együttműködés a két intézmény között. Fiume városában egykoron virágzott az ipar és a kereskedelem, amely magával hozta a vendéglátás és a turizmus fellendülését is. Mindezeket pedig a közlekedés fejlődése kapcsolta össze. Ezt a három területet gazdagon illusztrálják a két intézmény által bemutatott különleges, eddig még sosem látott tárgyak.” - mondta el Dr. Török Róbert, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója.

 

 

“Fiume Magyarország egyetlen tengeri kikötője volt, amelynek rakpartjai mentén a magyar külkereskedelem mintegy tíz százaléka bonyolódott le, többek közt brazil kávét hoztak, magyar lisztet vagy éppen a Ganz gyártmányait vitték a hatalmas gőzhajók évtizedeken át. Az egykor sokszínű, sok nemzetiség által lakott város fejlődése igazi közép-európai sikertörténet. Ezt a közös örökséget kutatva és feldolgozva a tárlatot jövőre Horvátországban is bemutatjuk.” - mondta el Dr. Zsigmond Gábor, a Közlekedési Múzeum főigazgató-helyettese, a kiállítás egyik kurátora.

 

A megnyitón Dr. Zsigmond Gábor, az MMKM főigazgató-helyettese, a kiállítás egyik kurátora méltatta a tárlatot

 

A kiállítás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, Óbudán, a Korona tér 1. szám alatt látogatható, keddtől vasárnapig 10:00 és 18:00 között a május 21-i megnyitót követően a kiállítás október 31-i zárásáig.

 

Vitézy Dávid, az MMKM főigazgatója és Dr. Török Róbert, az MKVM igazgatója a kiállításban