EN facebook

Indulhat a Kommunizmus Múzeumának kialakítása Sepsiszentgyörgyön

FEJLESZTÉS

2023-08-07 13:00

Elkezdődhetnek a Kommunizmus Múzeumának tervezési és kivitelezési munkálatai a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön; aláírták a szerződéseket a közbeszerzésen nyertes cégekkel.

 

Antal Árpád polgármester a szerződéskötéskor emlékeztetett, hogy az egykori dohánygyár egyik épületében kialakított múzeum a romániai kommunizmus székelyföldi sajátosságait idézi majd meg interaktív kiállításokkal.

 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa felidézte, hogy az önkormányzat 2021-ben csaknem ötmillió euróért vásárolta meg Románia egyik leghíresebb egykori dohánygyárát, amelynek felújítására még kétszer annyi pénzt szerzett pályázatok révén.


Elkezdődött a műemlékvédelmi szempontból "parazitának számító" elemek bontása, igyekeznek rendeltetést találni az egyes épületeknek. Az egyiket a Hagyományok Háza veszi át, amely az önkormányzattal közösen szervez majd rendezvényeket.

 

A Kommunizmus Múzeumának otthont adó volt raktárépület felújítására az önkormányzat 11 millió euró értékben nyert pályázatot. A tervezési és kivitelezési szerződést a polgármesteri hivatal, a Baumeister és Conico vállalat, valamint a Planshow tervezőcég képviselői írták alá.

 

A szerződés értelmében a tervezésre 6 hónap, a kivitelezésre 24 hónap áll a vállalkozások rendelkezésére, a 2026-ra kell befejezni a munkálatokat. A beruházás értéke 59 millió lej (4,6 milliárd forint), az országos helyreállítási tervből (PNRR) finanszírozzák.

 


Tóth-Birtan Csaba alpolgármester hangsúlyozta, hogy nemcsak a gyárépület felújításán dolgoznak helyi cégek, a múzeum kialakítását is székelyföldi történészek végzik. A rendhagyó intézmény interaktív tárlatok, interjúkat tartalmazó videók, hanganyagok révén mutatja be a román kommunizmus helyi jellegzetességeit, de korabeli tárgyakat is felvonultat.


A Romániában egyedülállónak számító múzeum létrehozásának célja, hogy új kulturális és közösségi tér létesüljön a székelyföldi városban, amely turistákat is vonz. A raktárépület négy emeletén, összesen 3000 négyzetméteren kialakított állandó kiállítás korszakonként mutatja majd be a román kommunista rendszert.


A kiállítás a tervek szerint korhű bútorzattal, áramkiesésekkel és csöpögő csapokkal idézné fel az akkori viszonyokat, de vetített anyagok, fotók, tárgyak, interaktív felvonó és szabadulószoba is várja majd a látogatókat. A gyerekeknek két teremben múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak majd.


A sepsiszentgyörgyi létesítményben időszakos tárlatoknak fenntartott kiállítótereket, ajándékboltot, korabeli cukrászdát és tetőtéri kávézót is kialakítanak.

 

 

Borítókép forrása: szekelyhon.ro

gyűjtemény, ipari örökség, kiállítás, külföld, látogató, technika, téma, természettudomány, történelem
2023-07-03 18:00
emlékezet, gyűjtemény, kiállítás, látogató, Petőfi200, programajánló
2023-03-13 07:00
beruházás, emlékezet, építészet, látogató, téma, természet
2023-05-22 16:00