EN facebook

Írói fogások

PÁRIZS

2018-06-09 12:00


2018. június 7-én megnyílt a Párizsi Magyar Intézetben a PIM Írói fogások című kiállítása.

Prőhle Gergely, a PIM főigazgatója elmondta: "A Petőfi Irodalmi Múzeum korábbi sikeres kiállításának párizsi bemutatója iránti nagy érdeklődés is jelzi, hogy a magyar irodalom és a hazai kulináris értékek együttes megjelenése a hazánk kultúrája iránt érdeklődők körét tovább bővítheti, ezzel a tárlat Magyarország turisztikai vonzerejét is növeli. A kora ősz folyamán konyhaművészeti és irodalmi bemutatókkal, felolvasásokkal egészül ki a kiállítás a Párizsi Magyar Intézetben."

A kiállításmegnyitón jelen voltak a nemzetközi múzeumi szakemberek szervezete, az ICOM képviselői is. Havasi János igazgató köszöntője után Károlyi György beszélt, majd pedig Szilágyi Judit kurátor megnyitó szövege hangzott el.

 

 


A kiállításról:

 

„Nem történik benne semmi, csak az, hogy egy ember megeszik egy halat” – mondta Szindbád-Krúdy írását átolvasva egy nyomdász.
Valóban csak ennyiről szólna Krúdy és a magyar irodalom többi, evéssel kapcsolatos műve? Mi mindent jelenthet egy étel, egy étkezés az irodalmi szövegben? Segít-e egy regény megértésében, ha tudjuk, hogy mit vacsorázott a főhős?


A Petőfi Irodalmi Múzeummal közös új kiállításban az evés-irodalom kerül terítékre. A sokszínű magyar irodalom gasztronómiai gazdagságát olyan kiemelt témákon keresztül mutatjuk be, mint például az evés és a szakralitás vagy az ételek és a nemzeti identitás viszonya. Az étel élvezete és az evésben rejlő erotika, de akár furcsaságok bekebelezése is gyakran bukkan fel az irodalmi szövegekben.

Most beleshetünk Krúdy leveses táljába –, és nem csak képletesen. A kiállításban az írói relikviáknak egy sajátos, korábban aligha látható válogatását tálaljuk: klasszikus és kortárs íróink konyhai eszközei, edények, tányérok, evőeszközök, poharak sokasága került a vitrinekbe.

 


Többek között Kazinczy kávéscsészéje, Madách Imre fűszertartója, Arany János pecsenyéstála, Csinszka cukortartója, Németh László tányérja, Nemes Nagy Ágnes teáskannája, Mándy Iván süteményes tányérja, Weöres Sándor tányérja. A falakat kortárs írók tányérjai díszítik: Cserna-Szabó Andrásé, Fehér Béláé, Garaczi Lászlóé, Grecsó Krisztiáné, Háy Jánosé, Nádasdy Ádámé, Schein Gáboré, Takács Zsuzsáé, Térey Jánosé, Tóth Krisztináé, Várady Szabolcsé.

Kiállításunkban magyar irodalmi szövegek segítségével reflektálunk napjaink gasztroőrületére, megmutatjuk, hogy nemcsak az evés öröme vagy az étel hiánya az örök jelenség, de a róla való beszéd is.

programajánló, természet
2018-05-27 14:00
képzőművészet, programajánló, téma
2018-05-26 00:00