Jótékony múzeum: kecskeméti akció beteg gyerekekért

MÚZEUMPEDAGÓGIA

Magyar Múzeumok Online
2018-11-30 12:00

A kecskeméti Ráday Múzeum munkatársai a Megyei Kórház Gyermekosztályán jártak, hogy a korábbi Népmese Napja rendezvényükön a résztvevők felajánlásaként összegyűlt 77 mesekönyvet átadják. A jeles közgyűjtemény múzeumpedagógusai a lábadozó gyerekek örömére egy-egy mesét el is mondtak, bátorítva a kicsiket gyógyító mese további szeretetére. A gondoskodó szolgálat közepette Dr. Tálosi Gyula osztályvezető főorvos, Nyilas Marianna vezető ápoló és munkatársaik néhány percre maguk is meghatottan osztoztak a mese varázsában.

 

A kecskeméti Ráday Múzeum ebben az évben is nagy sikerrel vett részt a Népmese Napja megünneplésében. Egésznapos meseolvasó programjukon, melyen többek között · Laczkóné Pálfi Alojzia, Kriston Vízi József, Varga Nándor, Haui József valamint Danyi Judit szerepelt meghívott mesemondóként - mellyel az olvasás és különösen a meseolvasás népszerűsítését tűzték ki célul -, a város iskoláiból, óvodáiból mintegy 600 kisgyermek vett részt.

 

Ebben az évben a múzeum jótékonysági akcióval is kiegészítette a mesék hallgatásának örömét. Arra kérték a mesélő felnőttekek és a látogató csoportokat, hogy hozzanak magukkal (egy-egy, akár használt, de jó állapotú) mesekönyvet a múzeumi Ládafiába, amely erre a napra Meseládává vált. Az így összegyűjtött mesekönyvekkel a Megyei Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályát ajándékozták meg, hogy a beteg gyerekek is örvendezhessenek a bennük rejlő gyógyító meséknek.

 

November 27-én délután a Ráday múzeumpedagógusai nagy könyvcsomagokkal érkeztek a kórház a Gyermekgyógyászati Osztályára, ahol Nyilas Marianna vezető ápoló és a lábadozó gyerekek már nagyon várták őket. A mesés számú – hetvenhét! – mesekönyv rögtön olvasókra talált, a gyerekek örömmel válogattak az ajándékkönyvek sokszívű kínálatában.

Dr. Tálosi Gyula osztályvezető főorvos néhány munkatársával együtt személyesen köszönte meg a múzeum által összegyűjtött ajándékot.

 

Hogy a kórházban fekvő gyerekek se maradjanak ki a mesehallgatás élményéből, a múzeum munkatársai: Bencsik Orsolya, Kriston-Bordi Zsuzsanna és Mikulás Kata rögtönzött meseolvasást tartottak az osztály hangulatos, sok remek játékkal, színvonalasan berendezett játszószobájában.

 

programajánló
2017-09-18 19:00
kiállítás, régészet
2018-02-20 07:30

Legnépszerűbb cikkek

látogató, múzeumtörténet, téma, állapot
2018-03-12 19:00
arisztokrácia, gyarapodás, tárgy, történelem
2017-12-12 12:55
beruházás, intézmény, liget, látogató
2018-02-12 14:30