Kaszás Tamás (1976) dunaújvárosi képzőművész kiállítása nemrég nyílt meg a Kisterem galériában. Az egyik kiállítóteret teljes egészében betölti egy katonai sátorból eszkábált kunyhó, amelyben a képeket vetítő diavetítőkészülék kattogása – múlt századbeli fenomén – kellően megalapozza a nosztalgikus hangulatot. A fotók egy személyes napló dokumentációjaként szolgálnak, amelyben a narrátor elmeséli a természetbe szökésének poétikus kísérletét. A természetbe emigrálás költői és ironikus megfogalmazása egy számomra kedves filmet, Martin Sulik 1995-ös „Kertben” című moziját juttatta eszembe.
A Kertben filozofikus mozijában epizodistaként feltűnnek filozófusok, az egyik jelenetben például Jean-Jacques Rousseau lép színre. Nyilvánvaló, hogy Rousseau a „vissza a természethez” toposza miatt került Sulik romos házának kertjébe, bár a genfi filozófus sose mondott ilyet — politikai és írói ellenfelei adtak ilyen és hasonló szövegeket a szájába, hogy nevetségessé tegyék és hiteltelenítsék. Rousseau kultúrakritikája sosem akarta lefejezni a fejlődés és az iparosodás vívmányait, nem kívánta lerombolni a társadalmi intézményrendszereket sem, a benne rejlő veszélyekre figyelmeztetett. Való igaz, hogy élete utolsó éveiben a Magányos sétáló álmodozásaiban és botanikai írásaiban radikalizálta a természethez való viszonyát, a botanizálást például kimondottan meditatív semmittevésnek, örömteli, és tisztán céltalan expedíciónak tekintette. Mivel a természetbe menekülés költői toposza már Theokritosz költészetében megjelenik, fölösleges volna egy modernitás-kritika kontextusába helyezni ezt az alapvetően önmegtapasztalásra irányuló élményt. Kaszás Tamás kiállítása határozott filozófiai koncepcióval közelít a kivonulás témájához, jóllehet egyedül Thoreau neve merül fel a diavetítőn megelevenedő képsor kísérőszövegében. Henry David Thoreau a XIX. századi Amerikában két éven át a vadonban – a Walden-tó mellett – saját kezével teremtette meg életfeltételeit. Thoreau Rousseau lelkes híve volt, önkéntes száműzetésének történetét A polgári engedetlenség iránti kötelességről címmel írta meg 1841-ben. Magyarul megjelent a Fekete Sas kiadónál, Szőllősy Klára és Molnár Imre fordításában, 1969; 2015. Van azonban egy kortárs mozzanata Kaszás Tamás kiállításnak, nevezetesen a barkácsolás gondolata. A „barkácsolás” filozófiája Claude Lévi-Strauss írásában jelent meg 1962-körül A vad gondolkodás (La Pensée sauvage) című kötetben. A barkácsolás-fogalom a hiánykultúra fenoménja és a kulturális ellenállás egy formája, s mint ilyen hatalmas karriert futott be a francia poszt-strukturalizmus szellemi áramlátában. Kaszás egy videója kimondottan szépen jeleníti meg a barkácsolás gyakorlati funkcióját, és az erdőben való építkezés is ezzel a fogalommal játszik a fotók tanúsága szerint.
Az öndokumentáció projektjénél izgalmasabb formában elevenedik meg a barkácsolás allegóriája a csobogóban. Az ipari szemétből épített csobogó esetében ráadásul ott van egy utópisztikus társadalmi-ökológiai vízió, az újrahasznosítás és az energia-megmaradás elve. Az üvegablakok és a papírmunkák képviselik a pszeudo- naivitásnak és a humornak azt a finom árnyalatát, ami Kaszás Tamás munkáit rokonszenvessé teszik.
Kivonulók, a belső űr asztronautái
Kaszás Tamás kiállítása
2017.november 15. – január 12.
Kisterem galéria
1053 Képíró utca 5.
