EN facebook

Korai Árpád-kori leleteket találtak

SZÉKESFEHÉRVÁR

2018-10-14 09:00

Korai Árpád-kori épületeket, 14. század elején épült templom maradványait, valamint egy 13. század elejéről származó bronzkorpuszt (Krisztus teste) is találtak a székesfehérvári Szent István-székesegyházban zajló régészeti feltáráson.

 

A témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Spányi Antal megyés püspök felidézte, a székesegyház felújításának megkezdésekor felmerült, hogy kutatni kellene az épület padlózata alatti részeket. Az ásatásokhoz készséggel járult hozzá, miután a város vállalta az anyagi fedezetét..
    A püspök szerint a régészeti eredmények jelentős mértékben növelik az ismereteket, gazdagítják a város és a megszentelt hely történetét.
    Cser-Palkovics András polgármester szerint a feltárás is bebizonyította, hogy a domb, amelyen a székesegyház áll jelenleg, nem csak Székesfehérvár, hanem az egész nemzet történelmi, szakrális központja volt.
 Az ásatás során megtalált korpuszt november 5-étől kiállítják a városházán, majd a székesegyház teljes felújítását követően a megtalálási helyszínen kaphat helyet.


    Smohay András a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója elmondta, hogy a korpusz a 13. század első harmadából, a tatárjárás előtti időkből származik. A bronzból készült, zománcberakású, gótikus stílusú limoges-i korpusz feltehetően oltárkereszt vagy körmeneti kereszt funkciót látott el.


    Reich Szabina, a Szent István Király Múzeum ásatásvezető régésze közölte: a munkálatok során 14. századi szentélyt találtak, melyet gótikus stílusú pillérek tartottak, ezek díszesen faragott lábazata szinte érintetlenül bukkant elő. A templomot később - valószínűleg a 15. század elején - háromhajóssá bővítették.


    A templom körül temetőt találtak, ahol egyházi és világi személyek maradványai kerültek elő. A templom kerítésén kívül Árpád-kori lakóépületeket és gazdasági épületeket tártak fel.


    A régész elmondta, hogy a templom a török hódoltság idején dzsámiként működött, majd a 18. században több ütemben átépítették, végül 1768-ban a városi polgárság adományaiból készült el a ma is látható, freskókkal díszített templom, mely 1777-től püspöki székesegyház rangot kapott.

 

Fotó forrása: www.szekesfehervar.hu

képzőművészet, külföld, régészet, restaurátor
2018-09-24 17:00
kiállítás, múzeumtörténet, tárgy
2018-10-01 17:00