EN facebook

Látogatottsági rekord a Kecskeméti Múzeum tihanyi vendégkiállításán

2019. július 16. és augusztus 25. között rendezték meg a Tihanyi Bencés Apátságban „Evezz a mélyre” – Kortárs keresztény művészeti gyűjtemény a Kecskeméti Katona József Múzeumból- címmel a Kecskeméti Múzeum vendégkiállítását.

 

A kollégánk, ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, osztályvezető által rendezett kiállítás új látogatottsági rekordot hozott a múzeum történetében, hiszen a tihanyi bemutatót 6 hét alatt nem kevesebben, mint 59.892-en tekintették meg a helyszínen!

 

Az elsősorban a Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálékra támaszkodó gyűjteményt 2000-ben kezdte el fejleszteni ifj. Gyergyádesz László a múzeum képző- és iparművészeti egységén belül, melynek eredményeképpen jelenleg már több mint 400 alkotásból áll. A tihanyi a 15. volt a sorban a kecskeméti kollekciót egy-egy válogatást keretében bemutató kiállítások között (pl. Vigadó, Erdős Renée Ház, Budapest; Zsinagóga Galéria, Eger; Pécsi Galéria, Pécs; Koszta József Múzeum, Szentes), melyek közül a korábbi rekordot a budapesti Szent István Bazilikában 2015 tavaszán megrendezett tárlat tartotta 56 ezer látogatóval.