EN facebook

Márton-napi vigasságok a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban

PROGRAMAJÁNLÓ

2023-11-09 07:00

Igazi vásári hangulat van készülőben november 11-én, hiszen minden készen áll arra, hogy Szent Mártonra, az eredetileg római kori légiós katonára méltó módon megemlékezzünk. Ez a nap ugyanis a negyven napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor még megengedett a jóízű falatozás és a mulatozás. Igaz, ma már a böjtöt kevés helyen tartják, viszont a Márton-napi hagyományok annál népszerűbbek.

 

Ha az időjárás kegyes lesz hozzánk, kellemes családi napot lehet eltölteni a dimbes-dombos Göcsejben, azon belül is askanzenben. A fogadóépületben Németh Miklós grafikus kollégánk szemet gyönyörködtető tárlata fogadja a betérőket, a Pajtagalériában pedig fotókiállítás várja az érdeklődőket. A gyerekek mesetúrán vehetnek részt Balaton László kollégánkkal, közben megismerhetik Szent Márton életét.

 

Az égig érő köpönyeg címmel bábjátékkal is készülünk Szent Márton életéről, a Tarsoly Egyesület hangszeres kíséretével. Az időnként vásári hangulatú, mégis szakrális tartalmakat hordozó előadás népi perspektívából, a magyar népmesék hangulatában mutatja be a szent történetét.

 

 

Az előadást mulatság követi gyermekjátékokkal és sok-sok tánccal. Amíg a fiatalok jól szórakoznak, az idősebbek a rendezvényen az újborokat is megkóstolhatják. Az Újhegyi Borbarátok Egyesületének tagjai ötféle finom nedűt kínálnak a rendezvény ideje alatt.

 

Számos egyéb programot szerveztünk: lehetőség lesz pónilovaglásra és kocsikázásra, fakörhinta és népi játszótér várja a gyerekeket, interaktív gépi bemutatón pedig bárki lehet egy rövid időre falusi gazda. A kézműves kirakodóvásárban mindenki talál ízlésének megfelelő vásárfiát és nyalánkságot, de persze aznap a gasztronómiai kínálatról sem feledkezünk meg. Márton napján liba- és tökételek, borok, sült gesztenye, rétesek és különleges göcseji finomságok kerülnek az asztalra.

 

 

Aki velünk tart, minden fontos hagyományt és jóslást megtudhat a szombati rendezvény alatt. Aki pedig nem tud Zalaegerszegre utazni, az ne feledje, hogy Zalalövőn úgy tartották: „aki Márton napján ludat nem eszik, ehetik az bármit, mégis éhezik.”

Bárhol is járnak, kerüljön a bendőbe aznap némi libaétel!

 

 

Sok szeretettel várunk mindenkit november 11-én 10 órától a Márton-napi vigasságokon Zalaegerszegen, a Göcseji Falumúzeumban!

 

A programról bővebben

 

 

 

emlékezet, látogató, múzeumpedagógia, programajánló, természet, történelem
2020-11-04 07:00
emlékezet, múzeumpedagógia, műhely, néprajz, programajánló, természet
2022-05-15 14:00
emlékezet, építészet, látogató, műhely, néprajz, természet
2021-11-22 16:00