„Én elmentem a vásárba fél pénzzel…” Ugye ismerősen csengenek ezek a sorok és talán dúdolja is magában az olvasó a dallamot. Nem titok, ez volt a kiindulóötlete annak a múzeumpedagógiai foglalkozásnak, amelyet a Göcseji Múzeum szakemberei dolgoztak ki, és ami programot legfőképpen az alsó tagozatos diákoknak ajánlanak.
Tavasztól újra indult a Lázár Ervin Program, aminek eredeti célja a nemzeti identitás erősítése. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az általános iskolásoknak szervezi azokat az alkalmakat, amikor színházi előadásra, tánc- és cirkuszi produkcióra, hangversenyre és múzeumba mennek. A Göcseji Falumúzeumba nemrég Celldömölkről érkeztek gyerekek, akik egy igazi időutazáson vettek részt, ugyanis egy 150 évvel ezelőtti faluba látogattak el, méghozzá képzeletben egy vasárnapi állatvásárra. Elsőként megismerték a Göcseji Falumúzeum haszonállatait és a baromfiudvar lakóit. De sétájuk során megbeszélték a régi házak építési alapanyagait, az épületek tereinek a felosztását. Megtudták, miért füstös a konyha és miért tiszta a szoba. Szinte észrevétlenül megtanulták, hogy rozsszalmából készítették a zsúpfedelet és nem nádból, ami építőanyag a Balatonfelvidék sajátja, a göcseji szoknyás haranglábnakpedig fazsindelyes a teteje. Bejárták a Hencz-malmot, megnézték a látványos maketten, hogyan és mit dolgoztak a molnárlegények, hová öntötték a gabonát, és hogyan csúsztatták le a liszttel teli zsákokat az emeletről. Kifelé a malomból meg is jegyezte az egyik tanuló: „Erős emberek lehettek ezek a molnárlegények!”
A vásári séta során sok finomságot is felidéztek. Miután a kecskéket szénával megetették, szóba került, hogy ezeket a haszonállatokat meg is lehet fejni, tejéből pedig sajtot, tejfölt és írót lehet készíteni. A magyar népmeséből ismert kisgömböc is szóba került, és a múzeumpedagógusainkkal azt is tisztázták, ennek egyik változata még ma is kapható szinte mindegyik élelmiszerüzletben, ez pedig a disznósajt. A gyerekek a virágzó gyümölcsfákra is vetettek egy pillantást, amiknek a termései néhány hónap múlva le is szakíthatók.
Azt is megtanulták a diákok, hogy a hajdan élt paraszti embernek csak egy pihenőnapja volt, ez volt a vasárnap, amikor vásárba jártak, szórakoztak és mulattak. A hét többi napján bizony dologidő volt! Na de vasárnap lévén mulatságot is rendeztek a gyerekek. Megtanultak egy új dalt, aminek a szövegében furcsábbnál furcsább szavak szerepeltek: „kakas mondja kukoráj, réce mondja zsekundár, lúd azt mondja gelodár.” Akár hiszik, akár nem, a Vas megyéből érkezett gyerekek azzal a tudással mentek el tőlünk, hogy már ismerik e szavak jelentését. Az éneklést pedig vidám táncmulatság követte, felcsendült a „Hogy a csibe hogy, három forint húsz” kezdetű nóta, és a párok táncra perdültek. Persze nincsen vásár vásárfia nélkül! A foglalkozás végén búcsúzáskor minden tanuló finom hamuban sült pogácsát vehetett el a piros zománcozott vájdlingból.
Bízunk benne, hogy mindenki jól érezte magát nálunk és máskor is eljönnek hozzánk a szüleikkel és a testvéreikkel. Mi nagyon várjuk őket!
