EN facebook

Mától vár a szegedi agyagkatona-kiállítás

KIÁLLÍTÁS

2023-05-26 14:45

2023. május 26-án nyílik meg az ókori Kína-kiállítás első része a Móra Ferenc Múzeumban. Az agyagkatonákat bemutató tárlaton közel félszáz katona várja majd a látogatókat: megismerhetik készítésük történetét és körülményeit, múltjuk érdekességeit.

 

Célegyenesbe érkezett a szegedi agyagkatona-kiállítás építése: május 26-án, pénteken 17 órakor nyitja meg kapuit a tárlat. A kiállításon félszáz anyag- és mérethű agyagkatonát mutatnak be különlegesen installálva. A tárlat célja, hogy ismertesse a katonák készítésének módszerét, történetét és megtalálásuk körülményeit.

 

A kínai fővárostól mintegy 1000 kilométerre, 1974 márciusában lelt rá egy helyi földműves a Kínát egyesítő első császár, Csin Si Huang-ti „elveszett” sírját őrző terrakotta hadsereg első hírnökére. Mára kiderült, hogy mintegy 2200 éve összesen négy árkot ástak az agyaghadsereg számára, melyekben a becslések alapján nagyjából 8000 szobor fekhet – a régészeti feltárások napjainkban is folynak.

 

A katonák többsége az életnagyságúnál valamivel nagyobb: nagy részük magassága 184‒197 centiméter között váltakozik. A ruházat, illetve a védőfegyverzet elemeit agyagból alakították ki, a támadófegyvereket pedig eredeti formájukban gyártották le a szobrokhoz. Szinte hihetetlen, de nincs két egyforma arc a sokezernyi katona között: mindegyik szobor egyedi vonásokkal és arckifejezéssel bír.

 

 

A Móra Ferenc Múzeum ókori Kína-kiállítása több egységből fog állni. A második egységet várhatóan a Múzeumok Éjszakáján, június 24-én nyitják meg, mely a sanghaji múzeumból érkező eredeti ókori tárgyakat fogja bemutatni.

gyűjtemény, kiállítás, látogató, régészet, téma
2023-04-30 07:00
emlékezet, fénykép, gyűjtemény, kiállítás, látogató, téma
2023-05-21 13:00