EN facebook

Nemzetközi díjat nyert a Petőfi Irodalmi Múzeum applikációja

2018-06-02 16:20

Nemzetközi díjat nyert a Petőfi Irodalmi Múzeum, a nagyszalontai Csonkatoronyban nemrég nyílt kiállításához kifejlesztett applikációja az AVICOM-tól (AVICOM, ICOM International Committee for Audiovisual, New Technologies and Social Media).

 

 

A kiállításról és az applikációról

 

2017-et az egyik legjelentősebb magyar nemzeti költő, Arany János születésének 200. évfordulója tiszteletére a magyar Kormány országos emlékévvé nyilvánította.

 

Ennek keretében a budapesti Irodalmi Múzeum azt a feladatot kapta, hogy a Nagyszalontán (ma Románia), a költő szülővárosában működő Arany János Emlékmúzeum épületét – az ú.n Csonkatornyot – és a benne működő kiállítást is megújítsa.

 

A közel 400 éves torony a város legfontosabb épülete, Arany János több versében is szerepel. A költő halála után 1899-ben itt nyitották meg az azóta is legjelentősebb Arany János-kiállítást, mely a magyar anyanyelvűek számára fontos kultuszhellyé vált.

 

Nagyszalontán a Csonkatorony teljes körű felújítása után megnyílt új kiállításban a város története mellett Arany életét, pályáját is megismerhetik a látogatók, megtekinthetik Arany budapesti dolgozószobájának restaurált berendezését, de teret kapott a megemlékezés, a versekkel való találkozás helye is, a legfelső szint pedig kilátó és játék-tér lett.

 

Az ide érkező látogatók nagy része iskolás, 10-18 éves, de sok a családos és egyéni érdeklődő is, ezért arra törekedtek a kurátorok és a készítők, hogy a különböző ismeretekkel rendelkező, eltérő korosztályú látogatók mindegyike találjon az igényeinek megfelelő tartalmat.

 

A torony öt szintje öt különböző szempontból közelít Aranyhoz. Ugyanez a tér- és tartalmi szerkezet jelenik meg az alkalmazásában is: minden szinten az ahhoz a témához kapcsolódó extra tartalmakhoz lehet hozzáférni. Minthogy más információra van szüksége egy Aranyt jól ismerő, ide utazó vagy itt élő magyar anyanyelvű látogatónak, egy itt élő román érdeklődőnek vagy egy távolabbról érkező külföldinek, ezért az applikáció tartalma is nyelvenként változik. (Tehát nem volt elég, hogy a videók, képek más nyelvű feliratokat kaptak, de például a román és az angol változatban Arany pályájának aprólékos tárgyalása helyett a költő jelentőségének bemutatása volt a fontos, az angol nyelvű látogatóknak pedig hosszabban, részletesebben mutatjuk be a város, a térség történetét.)

 

A kiállításba – több különböző ok miatt – digitális technikát nem építhették be, ugyanakkor a látogatók tárlatvezetést sem kapnak. Ezért döntöttek úgy, hogy a látogatók saját eszközeikkel, egy zárt WiFi-rendszeren keresztül juthatnak hozzá a kiállítást kiegészítő extra tartalmakhoz.

 

Ez az eszközválasztás azért is tűnt jó megoldásnak, mivel a látogatóknak kb. 80%-át iskolai csoportok teszik ki, vagyis az a korosztály, amelyre jellemző, hogy a telefonján keresztül érintkezik a világgal. A nekik szánt tartalom főleg vizuális (filmek, képek). Ugyanakkor olyan „Arany-rajongó” látogatók is jól használhatják az alkalmazást, akik többletinformációkra kíváncsiak (a kiállítást kiegészítő szöveges és képi anyag).

 

Mivel a kiállítás szövegei csak magyar és román nyelven jelennek meg a térben, ezért a kiállítás angol nyelvű guide-ja is ezen az alkalmazáson keresztül érhető el. A nem-magyar nyelvű látogatók számára nem csupán más nyelvű, hanem más tartalmú anyagot állítottak össze, mely elősegíti a más kultúrából érkezőknek a kiállítás könnyebb befogadását.

 

 


Szoftver: Samu Bence, Grafika: Mezei Ildikó
Felhasználtuk Asztalos Emese, Kalla Zsuzsa, Sidó Anna gyűjtéseit, a
kiállításban megvalósult munkáit; Ruszthi Zsolt filmjeit
Szerkesztette, írta: Szilágyi Judit, Vaderna Gábor
Tartalom:
100 archív fotó
20 interjú
5 játék

Itt megtekinthető:

http://www.binaura.net/bnc/temp/arany4mobile/tower.html?lang=hu

fénykép, irodalom, kiállítás
2018-04-17 18:00