EN facebook

Shanghajból érkeztek autentikus tárgyak a szegedi Kína-kiállításra

TÉMA

2023-06-12 16:00

2023. június 9-én, pénteken délután megérkeztek Sanghajból a szegedi Kína-kiállítás különleges műkincsei. A tárgyakat tartalmazó ládákat elhelyezték a Móra Ferenc Múzeum egyik kiállítótermében: néhány napig akklimatizálódniuk kell, hogy megszokják új környezetüket. A ládák egyikében fekszik a kollekció legkiemelkedőbb darabja, egy teljes uralkodói halotti jádepáncél.

 

Több mint 8000 kilométeres utazás után megérkeztek Sanghajiból azok az ókori kínai tárgyak, melyeket hamarosan a Móra Ferenc Múzeumban láthat a nagyközönség. A tárgyak először repülővel utaztak Ferihegyre, majd onnan speciális műtárgyszállító teherautóval érkeztek meg a szegedi múzeumhoz. A tárgyakat tartalmazó ládákat beszállították az egyik kiállítótérbe, ahol azonban nem lehetett őket azonnal kinyitni: néhány napig akklimatizálódniuk kell, azaz hozzá kell szokniuk új környezetükhöz.

 

 

A ládákat a hét folyamán kezdik el kinyitni kínai kurátorok közreműködésével – ők azok a Sanghajból érkező szakemberek, akik felügyelik a tárgyak kicsomagolását és vitrinbe helyezését. A kollekció szenzációnak számító része egy teljes uralkodói halotti jádepáncél: az aranyszálakkal összefűzött, jádelapokból álló páncél biztosította test és a lélek halhatatlanságát az ókori Kínában. A műtárgyak között emellett találunk különleges használati és dísztárgyakat is: például tigris formájú szőnyegnehezéket, kozmetikai dobozt, füstölőtartót, és egy jáde-lapra „írt” föld-eladási szerződést is.

 

 

Borítókép forrása: szeged365.hu

gyűjtemény, kiállítás, programajánló, régészet, téma
2023-05-26 14:45
felhívás, fénykép, gyűjtemény, muzeológia, #muzeumozzaszobadbol, néprajz, virtuális
2022-02-01 07:00
képzőművészet, kiállítás, programajánló
2019-09-16 16:00