Milyen lehetőségei vannak egy elöregedő társadalmú község tájházának a fejlődésre? Aki kíváncsi a kérdésre, az látogasson el a Hegyhátszentpéteri Tájház portájára. Az intézmény az elmúlt két évben számos nyertes pályázatot tudhatott magáénak, emellett nemzetközi projektek résztvevői is voltak. Az új fejlesztési lehetőségeket pedig egy felsőoktatási intézménnyel való együttműködés jelenti számukra.
A Szabadtéri Néprajzi Múzeumban működő Magyarországi Tájházak Központi Igazgatóságának kiemelt feladata a magyarországi tájházak szakmai mentorálása. Az országban jelenleg 566 intézmény található[1], amely megfelel a tájházi fogalomnak[2]. A tájházak legtöbb esetben önkormányzati fenntartásban működnek, de találunk példát arra is, hogy megyei hatókörű múzeum tagintézményeként működnek. A különbözőségek miatt a fejlesztési lehetőségeik is eltérőek.
2020-ban a Hegyhátszentpéteri Tájház lehetőséget kapott, hogy része legyen a „HOUSES SIHU 213 >>Tájházak útja<<– Örökségünk a jövőnk – értékekre alapozott turizmusfejlesztés a szlovén-magyar határrégióban” nevet viselő projektnek, melynek célja a kulturális és épített örökség, – elsősorban a tájházak, – turisztikai kínálatba való beépítése és ezzel megóvásuk biztosítása volt. A projektben a szlovén és magyar határterületen fekvő tájházak és vendéglátó egységek, szállodák vehettek részt, mely egységeknek közös problémájuk a kulturális, természeti és épített örökség ki nem dolgozott turisztikai hasznosítása. A tervezett tevékenységgel és az ahhoz kapcsolódó intenzív direkt marketinggel a természeti és kulturális örökség megóvása volt a cél, ezzel elősegítve, hogy a térségbe érkező turisták egy elkészült programcsomag segítségével a határ mindkét részén látogatást tegyenek.
A szakmai szempontokat figyelemmel kísérve a projekt során a magyar oldalról három tájház, valamint egy turisztikai útvonal kiválasztása történt meg, a szlovén oldalról pedig szintén két megyéből öt intézmény képviseltette magát. Így Vas megyéből a Hegyhátszentpéteri- és a Vashosszúfalui Tájház, Zala megyéből a Kehidakustány Tájház és Hagyományőrző Mariska Udvar, valamint a Mesés Hetét Zöldút, Pomurska megyéből a Posestvo Mala Rosa és a ZRP Pomelaj, Podravska megyéből pedig a Hiška Herberstein House, az Občina Sv. Andraž v Slov. goricah, illetve a Viničarski muzej na Gorci.
A projekt során Hegyhátszentpéteri Tájháznak készítettem fejlesztési tervet, melyben a megfogalmazott rövid-, közép-, illetve hosszútávú tervek között szerepelt múzeumpedagógiai program felvétele a kínálható szolgáltatások közé, hiszen az interjúk készítése során kiderült, hogy az intézmény nem rendelkezik ilyen programmal, noha iskolás csoportok rendszeresen látogatják.
Az udvari homlokzat a bejárattal (a szerző felvétele, 2021)
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Múzeumpedagógiai szaktanácsadó szakirányú továbbképzés elvégzéséhez vállaltam azt a feladatot, hogy múzeumpedagógiai programot dolgozok ki a tájház számára. A kidolgozása esetében fontosnak tartottam, hogy a község és a tájház adottságait, valamint a vezetőség igényeit figyelembevételével készüljön el. A további elbeszélgetések során kiderült, hogy leginkább általános iskola alsó osztálya számára szóló programot szeretnének, aminek központi eleme az épület és a térség népi építészete.
A tájház műemléki védettséget élvez, valamint az UNESCO Világörökségi Várományosi Listáján szereplő tájházhálózat tagja, mely alapján bizton állítható, hogy egy különleges épületről beszélünk. A területen korábban elterjedt oromdíszítésnek utolsó példáját mutatja be az épület, mely 1978. október 29-e óta működik tájházként[3]. Egykori tulajdonosa Frigy Vincéné volt.
A térségben a lakóházak díszítettsége a homlokzatra koncentrálódott, de a tetőfedés során alkalmazott zsúp esetében az élek lépcsőzetes kialakítása is az esztétikumot szolgálja[4]. A függőlegesen állított oromdeszkák széleit fűrészeléssel díszítették, a mintákat a deszkák sorozata adta ki, legjellemzőbb minták a szív, a kereszt, a kehely és az orsó alakú nyílások, formák voltál. A virágmintás díszítés a 19. század második felétől vált általánossá, a színezése temperával és földfestékekkel történt. A díszítés a kései reneszánsz mintavilágából táplálkozik, melynek díszítése eleinte stilizált, később egyre naturalisztikusabb, amivel a mintakincs is bonyolódik: füles cserépből kinőtt virágok, tulipánok, madarak, stilizált ballusztersor, az üresen maradó felületek pontozásos díszítése jellemzi[5]. Az általános leírásokból kitűnik, hogy az ormok díszítettségének egy tipikus példája a Hegyhátszentpéteri Tájház.
A díszített faoromzat (a szerző felvétele, 2021)
A választási folyamatban az épület egyedisége mellett az is fontos szerepet játszott, hogy közúton jól megközelíthető legyen, hogy a kínált szolgáltatás minél több iskola számára elérhető legyen. Emellett fontos, hogy a helyi közösség működtesse az intézményt és ehhez a helyi vezetőség – jelen esetben a polgármester – támogatása is elengedhetetlen.
A közös együttműködés során kiderült, hogy a településen lelkes pedagógus is él, akinek a bevonásával a kipróbálás és pontosításhoz szükséges fókuszcsoport (értsd iskolás osztály) elérhető.
Sajnos a településen iskola már nem található[6], ezért a környék iskolát szükséges lesz megszólítani a program működtetése érdekében.
A tájház tisztaszobája (a szerző felvétele, 2020)
A múzeumpedagógiai program megszületésével a Hegyhátszentpéteri Tájház számára elkészül egy, a későbbiek során is hasznosítható múzeumpedagógiai foglalkozás. A helyi pedagógusokkal együttműködve a foglalkozás felvehető a tájház által kínált programjainak listájába, ezáltal egy olyan programelemmel bővülnek, mellyel korábban nem rendelkeztek. A sikeres együttműködés esetén az intézmény jó példával szolgálhat arra, hogy „kis múzeumok” hogyan csatlakozhatnak „nagy intézmények” programjaiba fejlesztésük érdekében.
[1] 2021. december 1-i adat.
[2] A magyar terminus szerint a tájház olyan szabadtéri néprajzi gyűjtemény, ami „in situ”, azaz helyben megőrzött és összegyűjtött tárgyakkal rendelkezik az adott település vagy tájegység életéről. Ezeket a tárgyakat bemutatja a választott épületben, ami népi építészeti szempontból a térségre jellemző formákat mutat (esetleg helyi védett vagy népi műemléknek minősített), és legalább egy, meghatározó helyisége enteriőrként berendezett. Mindemelett az adott település közösségi színtereként is funkcionál, rendezvényeket szervez, illetve teret biztosít a szellemi örökség átadásához. BERECZKI Ibolya 2012: 5.
[3] „1962-től nyíltak meg a megyei múzeumi szervezetek támogatásával létrejött első tájházak, majd az 1970-es évek második felétől gomba módra szaporodtak az ország számos vidékén, létrehozva a tájházak hazai hálózatát.” BERECZKI Ibolya: 2012: 7. Ennek a folyamatnak egy tipikus példája a Hegyhátszentpéteri Tájház megalapítása.
[4] BODA László–GÁCSY József 1998: 19.
[5] BODA László–GÁCSY József 1998: 20.
[6] A község népességszáma a magyarországi vidéki településekre jellemző csökkenő tendenciát mutatja, mely adatokat a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett népszámlálási eredmények is alátámasztják.
Felhasznált irodalom:
BERECZKI Ibolya
2012 A tájház mint muzeális intézmény. Múzeum, kiállítóhely, tájház. In Bereczki Ibolya–Szablyár Péter (szerk.) Tájház vezetési ismeretek. 25–33. Tájházszövetség: Noszvaj
BODA László–GÁCSY József (szerk.)
1998 Vas megye építészete. B.K.L. Kiadói és Reklám Kft.: Szombathely. 3–24.
Borítókép:
A Hegyhátszentpéteri Tájház homlokzati képe (a szerző felvétele, 2021)
