EN facebook

Történeti látványtárat alakítanak ki a szegedi várban

FEJLESZTÉS

2021-05-12 07:00

Történeti látványtár kialakítása zajlik a Vármúzeum emeletén Szegeden. A projektnek köszönhetően olyan tárgyakat lehet majd testközelből megismerni, melyek eddig a raktárakban pihentek.

 

Történeti látványtárat alakítanak ki a Vármúzeum emeleti terében. A Móra Ferenc Múzeumhoz tartozó kiállítóhelyen a szegedi helytörténeti gyűjteményműtárgyait fogják bemutatni.

 

A pályázati forrásból megvalósuló projekt 2018-ban indult: ebben az első szakaszban a Vár emeleti terét műtárgyvédelmi szempontból fejlesztették klímatechnikai, szellőzési és árnyékolórendszer kialakításával. A mostani, második ütemben elkészültek azok a szekrények, melyekben a műtárgyakat bemutatják, illetve egy terminált is beszereztek, melyen a műtárgyakkal kapcsolatos részletes információkat lehet megismerni egy gyűjteményi adatbázis segítségével.

 

A látványtár szekrényeiben különböző katonai tárgyakat, fegyvereket, ötvösműveket, pecsétnyomókat, Köves L. Imre-féle porcelánokat, korsókat, Csúry óraszerkezeteket is elhelyeznek. A látványtárata Vármúzeumújranyitása után először a kutatók vehetik igénybe, majd a tervek szerint a Múzeumok Őszi Éjszakáján mutatják be a nagyközönségnek.

 

A Vármúzeum állandó, Szeged történetét bemutató kiállítása viszont folyamatosan látogatható: május 7-én nyitotta meg újra kapuit az intézmény a tavaly novemberi, pandémia miatti bezárás után.

 

A történeti látványtár kialakításának második üteme a Kubinyi Ágoston Program 2 millió forintos támogatásának köszönhetően valósul meg, melyhez Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2.7 millió forint önrészt biztosított.

 

beruházás, gyűjtemény, természet, történelem
2021-01-04 07:00
kiállítás, látogató, örökségvédelem, természet, történelem, újranyitás
2021-04-30 07:00
látogató, örökségvédelem, természet, történelem
2020-08-15 14:00