EN facebook

Új műfaj a muzeológiában: a Csornai Múzeum virtuális múzeuma

MÚZEUMTRIP

2020-04-24 20:00

MúzeumTrip olyan felfedező túra, amely során egy-egy múzeum mélyében, az ott őrzött tudás különböző rétegeiben tehetünk kirándulást. A Magyar Múzeumok OnLine kéthetente (minden hónap elsején és 15-én) másik múzeumot keres fel, hogy felfedezze és bemutassa a kisebb és nagyobb, régebbi és újabb intézmények történeteit, gyűjteményeit, kutatásait és programjait. Jelen pillanatban a Csornai Muzeális Kiállítóhelyen időzünk, ahol már megtapasztaltuk, milyen erős az itt dolgozók küldetéstudata. Legutóbb a múzeum történetével ismerkedtünk meg, most pedig azt a folyamatot követhetjük nyomon, melyben az intézmény közzéteszi digitális tartalmait közönsége széles körű elérésére a jelenlegi speciális helyzetben.

 

2020. március 17-én intézményünk is megkapta Kassai Hajnal minisztériumi főosztályvezető felhívását, hogy a COVID-járványra tekintettel a múzeumok várható ideiglenes bezárása miatt célszerű lenne online tartalmakkal megjelenni, akár oktatási segédleteket nyújtani, akár tartalmas, nyugodt, otthonról könnyen elérhető múzeumi tartalmakat.

 

Természetesen a készség megvolt bennünk, már a felhívás előtt ezen a problematikán gondolkodtunk, de az erre való technikai felkészültségünk kevésbé volt magától értetődő. Eszembe jutott egy néhány évvel korábbi szakmai konferencia, a 2016-ban rendezett MuseumDigit, amelyen előadóként részt vettünk, miközben asztali gépünk szinte az egyik legrégibb műtárgyunk volt.

 

Pillantás a 2016-ban rendezett MuseumDigit csornai előadásának prezentációjába

 

Ha akkor meg tudtuk oldani a problémát, most is kell, hogy legyen erre kapacitásunk, és a gyakorlatot pedig majd csak megszerezzük próbálkozásaink közben.


Az informatikusok soha nem azzal kezdik a gépek optimalizálását, hogy beletesznek mindent, ami nagy, erős és ezért jó drága is, hanem azzal, hogy megkérdezik, mire is szeretnénk használni. Ezt felidézve, azt gondoltam végig, hogy igazából mit is szeretnénk adni, mit hasznosíthatnának virtuálissá lett múzeumbarátaink, vagy miben lelnék örömüket?

 

Mivel más ember fejével nehéz gondolkodni, maradt a sajátom, minek örülnék én a helyükben? Így már nagyon könnyű volt a válasz, íme a lista:

 

- rövid, képes/mozgóképes bemutatóknak, könnyed tartalommal, hogy kikapcsolódjak,
- rövid, képes/mozgóképes bemutatóknak, komolyabb tartalommal, hogy ne vesszen el a kényszerűségből otthon töltött idő,
- egyszerű online játékoknak, mert képtelenség napi 24 órás online jelenlét mellett egész nap komolykodni,
- rövid bemutatónak a helyi értékekről,
- rövid kitekintésnek mások helyi értékeire – érdekességeknek, figyelemfelkeltésnek,
- muzeológusként a végtelen áramszünetnek, mert az új műfaj nemcsak új perspektívákat, hanem veszélyesen idegen új terepet is jelent (ez olyan szinten magánjellegű vágy, hogy „sajnos” nem általánosíthattam)

 

 

Az elvi tervezgetés után jött a személyi tervezés: milyen informatikai produktumokat vagyok/vagyunk képes(ek) létrehozni? Videózás, videófeltöltés? Soha nem próbáltam, de olyan sokan csinálják, hogy biztos nem lehetetlen megtanulni. Életem első, kb. 3 hónapja megkapott okostelefonján így előbb tanultam meg videót készíteni, mint mms-t küldeni, de szórakoztató volt, és talán nem haszontalan. Az utómunkát, az elkészült anyagok megvágását élvezetesnek nem nevezném, könnyed elfoglaltságnak sem, de a hosszú órák alatt kitapasztaltam a videóvágó- és a zenekeverő programot, és apró lépésekben, de egyre biztosabban tudtam, mit is csinálok.

 

A VM Virtuális tárlatvezetés videósorozat szerkesztése (2020. március)

 

Videóvágás a VM Virtuális tárlatvezetés sorozathoz

 

Hangkeverés a VM Virtuális tárlatvezetés sorozathoz

 

A „Virtuális tárlatvezetés” úgy gondolom, nagyon időszerű volt, ennél élőbb formában nem mutathatjuk be közvetett módon kiállításainkat. Szomorú, hogy milyen helyzet kényszerített rá, hogy elkészítsem, de öröm, hogy elkészítettem, és – jó lenne hinni – használható, maradandó tartalmak teremtődtek.


A komolyabb műfaj mellett fontosnak gondolom a könnyed játékokat is, legyen az akár kirakós, akár egy keresztrejtvény, akár egy kiállításrendezős játék. Egyik sem „alkalmi”, a későbbiekben is használhatók maradnak múzeumpedagógiai segédeszközként. Ezekhez olyan digitális felületeket kellett keresni, ahol viszonylag egyszerű módon előállíthatóak – az iskolai platformok alkalmasnak bizonyultak múzeumpedagógiai tartalmakhoz is.

 

Természetesen jó lenne mélyebb informatikai háttérrel, igényesebb megjelenítéssel fejleszteni játékainkat, de ez a jövő zenéje, valószínű, hogy ez már a következő, „Z-generációs” muzeológusok feladata lesz.

 

 

A CSORNAI VIRTUÁLIS MÚZEUM TARTALMAI (VM sorozat; a sorozat 2020. március 16-án vette kezdetét)


VM 1: Online cikk az új kiállításunkról

 

VM 2: Játsszunk most együtt! Kirakós játék (puzzle) a múzeum képével


VM 3: Az OMMIK összeállítása a digitális múzeumi tartalmakról

 

VM 4: A horvátországi földrengésekről, a zágrábi Iparművészeti Múzeumot ért károkról

 

 

VM 5: Az 50 éves Csornai Múzeumot köszöntő videó-prezentáció

 

 

VM 6: Virtuális tárlatvezetés 1.

 

 

VM 7: Virtuális tárlatvezetés 2.

 

 

VM 8: Virtuális tárlatvezetés 3.

 

 

VM 9: Virtuális tárlatvezetés 4.

 

 

VM 10: Játsszunk most együtt! Digitális kiállításrendező játék 

 

VM 11: Virtuális tárlatvezetés 5.

 

 

VM 12: Játsszunk most együtt! Keresztrejtvény 

 

VM 13: Virtuális tárlatvezetés 6.

 


VM 14: Húsvét elé… Fotóösszeállítás

 
VM15: „Színezd újra…!” Archív fekete-fehér fotók deep learning phototechnikával történő újraszínezése 

 

VM 16: Virtuális tárlatvezetés 7.

 



VM 17: Custos játék (Online múzeumi kalandjáték)

 

 

 

Borítókép: A Csornai Virtuális Múzeum logója

helytörténet, kiállítás, látogató, néprajz, régészet, tárgy, történelem
2020-03-14 21:30