EN facebook

„Újszerzemények 2017”

KIÁLLÍTÁS

2018-03-24 17:00

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézete részeként működő Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum megnyitotta idei első kiállítását, „Újszerzemények 2017” címmel.

A 2018. március 6-án megnyílt kiállítás válogatás a tavaly beérkezett közel 650 darab tárgy, dokumentum és fotó közül. Cél továbbra is bemutatni a NAV és elődszervezeteinek történetét, a hivatalnokok és pénzügyőrök által használt eszközöket, emlék- és dísztárgyakat, valamint a forrás értékű dokumentumokat és egyedi képi ábrázolásokat.

A hagyományoknak megfelelően, a megnyitó ünnepélyes keretek között zajlott a múzeumnak otthont adó egykori Schiffer-villa halljában. Tavaly rekord számú, közel 50 magánszemélytől és NAV szervtől érkezett felajánlás a múzeum számára. Az adományozók díszes emléklapot kaptak elismerésül.

 

Az egytermes kamara kiállítás sűrítve mutatja be több mint egy évszázad emlékeit, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, valamint a Vám- és Pénzügyőrség relikviáit.

A falakon az adózási és pénzügyőrségi iratok időrendi sorrendben egy-egy évtizedet ölelnek át. Közülük a legrégebbi irat 1907-ből származik.

 

 

A vitrinekben elhelyezett emlékek tematikus rendben mutatják be a múltat. A pénzügyőrök leszármazottai és ma is élő nyugdíjas kollégák számos személyes irattal, tárggyal és fotóval gazdagították a múzeum gyűjteményét. A nagyszámú személyes relikvia közül a legszebbek szerepelnek a kiállításban. Ilyenek például Szimon Géza pénzügyőr személyes iratai az 1930-as és 1940-es évekből, Szabó Sándor pénzügyőr dandártábornok Vám- és Pénzügyőrségért arany fokozatú emlékérme és személyes iratai. Értékes műtárgy Horváth István pénzügyőr által kiérdemelt Vám- és Pénzügyőri Dísztőr, amellyel Dr. Nagy János pénzügyőr altábornagy VPOP parancsnok ajándékozta meg nyugdíjba vonulása alkalmából. Bencsik Katalin és Gál Ilona az 1949-es első női pénzügyőri előképző tanfolyam tagjai voltak, akik többek közt a tanfolyam fotóival ajándékozták meg a múzeumot. Adományukból Bencsik Katalin a tanfolyam 50 éves jubileumára kiadott emléklapja és Testületért érme, illetve Gál Ilona 1949-es tablóképe kapott helyet a tárlatban.

 

Trencsér János oklevelei és Mizsei Antal fényképei az Újhegyi úti Pénzügyőr Iskolához és anyagraktárhoz kötődnek. Válics Ferenc és Székely Béla fényképei Fiuméből származnak, amelyeket Ilario Carposio, a város híres fényképész mestere készített az Osztrák-Magyar Monarchia idején. Kovács István és Naszvadi László pénzügyőri vigyázók 1908-as és 1939-es szolgálati könyveivel gazdagodott a gyűjtemény, amelyek ma kuriózumnak számítanak.

 

A kiállításban kiemelt helyet foglalnak el a Vám- és Pénzügyőrség korábbi vezetőinek, illetve vezetőihez kapcsolódó adományok. Dr. Balogh György nyugállományú pénzügyőr altábornagy, volt vám- és pénzügyőr országos parancsnok személyes relikviáit adományozta a múzeumnak, amelyeket eredetileg a nemzetközi társszervek ajándékoztak neki.

A Múzeum Arnold Mihály pénzügyőr altábornagy, volt VPOP parancsnok személye előtt egy állandó emlékvitrin felavatásával tisztelgett. 2016 decemberében róla nevezték el a Vám Világszervezet Regionális Oktatási Központját immár Arnold Mihály Regionális Oktatási Központtá. E jeles esemény alkalmából múzeumunk külön emléklapot kapott.

Szép és ritka darab a Vám- és Pénzügyőri Aranygyűrű női változata, amelyet 20-25-30 éves szolgálati idővel rendelkező magasabb beosztású pénzügyőrök kaphattak meg.

 

 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint elődszervezetei által lefoglalt tárgyak közül vitrinbe kerültek a polgári életmód klasszikus eszközei, mint a cukor-, a tinta- és az írószertartó, valamint egy levélbontó kés. A lefoglalások eredményei például az egzotikus állatok bőréből készült pénztárcák is.

Helyet kaptak a hivatali írásbeliség korábbi tárgyai, mint az eredeti, ma is működőképes Erika típusú táskaírógép és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal különféle igazgatóságai által küldött bélyegzők.

A múzeum könyvtára könyvekkel és folyóiratokkal gyarapodott, ilyenek az 1945-ös Vámközlöny és az 1946-os Pénzügyi Közlöny, valamint az 1990-es évekből származó adózással kapcsolatos újságok és könyvek. Bók Mihály úr a francia pénzügyőrség épületeit bemutató könyvvel ajándékozta meg a könyvtárat.

 

A kiállítás különleges darabjai az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) alapításának emlékére kiadott érem, a Vám Világszervezet fennállásának 60. évfordulójára készített üvegtárgy, valamint a külföldi társszervek dísztárgyai.

A tavalyi év során érkezett képanyag megjelenítése szétfeszítette volna a kiállítás kereteit, akár önálló fotókiállítást is lehetett volna rendezni belőlük, ezért kompromisszumos megoldásként digitális képkeretben kerültek megjelenítésre azok a legérdekesebb és legszebb fényképek, amelyek eredeti állapotban már nem fértek el a falakon és a vitrinekben.

 

A kiállítás megtekinthető 2018. május 31-ig. A látogatás során tárlatvezetés is biztosított.

 

Elérhetőségek:

Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum

1063 Budapest, Munkácsy Mihály utca 19/B.

Nyitva tartás: hétfőtől csütörtökig 8.00-16.30 és pénteken 8.00-14.00.

További információ: a +36-1/472-6342-es telefonszámon.

Web: https://www.nav.gov.hu/nav/keki/muzeum

E-mail: muzeum@nav.gov.hu.

 

 Fénykép: Láng-Miticzky András, plakát: Dvorszky Anikó.

konferencia, műhely, tárgy
2018-03-23 17:00
képzés, műhely, restaurátor
2018-03-23 11:30