EN facebook

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Múzeum és a Várkapitányság

EGYÜTTMŰKÖDÉS

2022-02-18 07:00

Évente legalább két kiállítást mutat be a Várkert Bazár Déli palotáiban a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) a Várkapitányság nZrt-vel kedden megkötött együttműködési megállapodás értelmében. A világörökségi védettség alatt álló Várkert Bazár évtizedekig pusztult, amíg a hosszú elhanyagoltság után 2014-re megújulhatott az új kiállító- és rendezvényhelyszínnel is gyarapodó épületegyüttes.

 

Mára a Várkert Bazár kétségkívül Budapest kulturális életének meghatározó helye lett - fogalmazott a megállapodás aláírása előtti sajtótájékoztatón Fodor Gergely, a Budavári Palotanegyed megújításáért felelős kormánybiztos, a Várkapitányság nZrt. igazgatóságának elnöke.


Hozzátette, hogy a Nemzeti Hauszmann Programért felelős Várkapitányság célja a Palotanegyed történelmi épületeinek rekonstrukciója mellett az is, hogy a látogatók színvonalas programokon vehessenek részt.


Ehhez a törekvéshez kapcsolódik a most megkötött, öt esztendőre szóló együttműködés, melynek ideje alatt az MNM évente legalább két tárlattal jelentkezik a Várkert Bazár Déli palotáiban, mintegy 1000 négyzetméteren.

 

L. Simon László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója hangsúlyozta, hogy számára különösen fontos a most induló együttműködés, hiszen annak idején kormánybiztosként irányíthatta a Várkert Bazár rekonstrukcióját.


A kooperáció új távlatot nyit az MNM számára, mivel az intézménynek egyaránt célja a Nemzeti Múzeum patinás épületébe és 17 filiáléjába becsalogatni a közönséget, de az is, hogy kilépjenek a megszokott környezetből, és új helyszíneken mutatkozzanak be.


Emlékeztetett arra is, hogy a Déli palotákban néhány hónapig még a Schmidt Mária által megálmodott, első világháborús kiállítás látható.

 

A Nemzeti Múzeum elsőként a Világkiállító magyarok 170: Magyarország a világkiállításokon 1851-2021 című tárlatot mutatja be a Déli palotákban, idén ősztől. Az 54 magyarországi és külföldi gyűjtemény műkincseit felvonultató kiállítás a magyarság megjelenéseit és sikereit tekinti át az eddig megrendezett világkiállításokon - mondta el a főigazgató, és megjegyezte, hogy a tárlat tematikájában a tárlat jól kapcsolódik a Millenárison hétfőn megnyílt, Álmok Álmodói 20 című kiállításhoz is.

 

Jövő év tavaszán egy igazán nagyszabású programmal jelentkezik az MNM. A Magyar Menyasszony című kiállítást két helyszínen, a múzeum épületében és a Várkert Bazárban párhuzamosan rendezik meg, hatalmas műtárgyanyagon keresztül bemutatva a Kárpát-medencei esküvői szokások változásait a középkortól napjainkig.

gyarapodás, kiállítás, látogató, tárgy
2022-01-30 16:00
képzőművészet, muzeológia, műhely, művészet, tanulás
2021-12-18 20:00