Megrajzolhatóvá váltak Erdős Kamill cigánykutató életművének kontúrjai annak a nemzetközi projektnek köszönhetően, amelyben az ELTE Atelier tanszéke 2017 novemberétől 2020 októberéig vesz részt. Az intézménynek a hazai roma örökség feldolgozásában kell elmélyednie.
A Horizon 2020 program keretében megvalósuló REACH-projekt hozzáférést kíván biztosítani az európai kulturális örökséghez, hogy elérhetővé tegye minél szélesebb körben.
A Coventry Egyetem által koordinált, és csaknem másfél millió euró költségvetéssel rendelkező konzorcium számos nemzetközi partner bevonásával jött létre. A benne részvevők négy tematikus területen dolgoznak majd: a Granadai Egyetemnek a falusi örökség, a prágai Károly Egyetemnek a kisvárosi örökség, a berlini Porosz Kulturális Örökség Alapítványnak az intézményi örökség, míg az ELTÉ-nek a roma örökség áll kutatásainak középpontjában.
Az Atelier tanszék több magyarországi partnert állított maga mellé ebben a munkában: a Hodászi Roma Tájházat, a MOME Ecolab Felhőgyár projektjét, a józsefvárosi Kesztyűgyár Közösségi Házat és a Gallery8 – Roma Kortárs Művészeti Teret. Az elemzések az egyik legnagyobb hazai cigánykutató, Erdős Kamill gyulai hagyatékára is kiterjedhetnek, hisz sok év után kivételes életpályája idén ismét előtérbe került. Mivel a szakmabeliek többnyire tudják, mivel írta be nevét a magyar kultúrtörténetbe, csupán egy rövid összefoglalóban mutatjuk be életpályáját.
Erdős Kamill (1924–1962) Budapesten született, és bár nem volt tanult néprajztudós, rendkívüli tájékozottsággal, lankadatlan szorgalommal kutatta a cigányság életét. Elsősorban a nyelvükkel foglalkozott, de gyűjtött szokásokat és hiedelmeket is, csakúgy mint folklór-anyagot. Eredményeit cikkekben, tanulmányokban foglalta össze. Élete végéig hitt abban, hogy tudományos tevékenységével lerombolhatja a romákról kialakult hamis képet, és bízott abban is, hogy írásai nyomán a társadalom nagyobb türelemmel és megértéssel fogja kezelni problémáikat.
Máig titok azonban, hogy a második világháborút és a francia fogságot megjárt fiatalembernek mi ébresztette fel ennyire a cigányok iránti érdeklődését, empátiáját. Özvegye így emlékezett vissza indulásának éveire:
„Férjem a fogságból betegen jött haza. TBC-s fertőzést kapott. Most miután kiderült betegsége, beutalták a Korányi TBC-szanatóriumba, és ott egy Baranyi Dezső nevű cigányprímással került egy szobába. Balassagyarmati volt. No, most nagyon összebarátkozott vele… sok olyan nótára (magyar nóta), dalra tanította Baranyit, amit az nem tudott. Baranyi viszonzásként megtanította a kárpátis-cigány nyelvjárásra.
Ragadt rá a nyelv. Kikerült a kórházból, szabadidejében a Terimpexnél dolgozott ekkor, nagyon sokat járt a Mátyás téri cigányok közé. (…) Tetszett neki a cigányok kötetlen, szabad élete. Néha egész délutánokat ült és hallgatta a beszédjüket, figyelte az életüket”.
Egzotikum-keresése azonban csak lassan alakult át tudományosabb érdeklődéssé, mégpedig a felesége, s a gyulai múzeum akkori igazgatója, Lükő Gábor céltmutató szavainak hatására.
Később, Gyulán az oláh cigányok által beszélt nyelvjárást is elsajátította. Közben elolvasta, áttanulmányozta, majd részben be is szerezte az 1950-es években elérhető magyar és külföldi szakirodalmat, megrendelte a Journal of the Gipsy Lore Society-t és az Études Tsiganes-t. Emellett megbízást adott a magyar sajtófigyelő szolgálatnak a hazai újságokban megjelent cikkek, illetve a rádióban és a TV-ben elhangzott cigány témájú műsorok gyűjtésére. Ezek is megtalálhatók gyulai hagyatékában.
És bár elsőként vetette fel a cigány múzeum létrehozását, életében ebből nem lett semmi, annak ellenére sem, hogy kapcsolatban állt a kor legnagyobb tudósaival. Levelezett Ortutay Gyulával, Gunda Bélával, Újváry Zoltánnal, Nyárády Mihállyal, Bodgál Ferenccel, Mándoki Lászlóval, Sára Sándorral, Martin Györggyel és még sok más ismert személyiséggel.
A rendkívül agilis, céltudatos kutató 38 évesen hunyt el. Sírja a gyulai józsefvárosi temetőben található, ahol a hozzá kötődő évfordulókon megemlékezéseket tartanak. A Békés megyei városban szobra és emléktáblája is van.
Felbecsülhetetlen értékű hagyatékát, levelezését, tanulmányainak kéziratát, fotográfiáit, hangfelvételeit, továbbá szakkönyvtárát özvegye adta át évekkel ezelőtt csekély összeg ellenében az Erkel Ferenc Múzeumnak. A rendkívül gazdag anyagból 1977-ben rendeztek kiállítást.
