EN facebook

Nemzetközi hallgatói alkotásokkal rukkol elő a Képző az Art Marketen

KIÁLLÍTÁS

Rendhagyó módon a Magyar Képzőművészeti Egyetem idén egy különleges nemzetközi válogatással jelentkezik az Art Market Budapesten. A Képző Kelet-Európa legnagyobb nemzetközi kortárs képzőművészeti vásárán négy képzőművészeti egyetem– a római, a drezdai, a rigai és a budapesti - hallgatóinak munkáit mutatja be, melyek az EU4Art projekt keretében készültek.

 

Időpont, helyszín:

2022. október 6-9., Bálna Budapest, 1093 Budapest, Fővám tér 11-12.

 

A képzőművészeti hallgatók számára az Art Market nemcsak a művészi bemutatkozás kiváló platformja, hanem hatalmas lehetőség az alkotások értékesítésére is, hiszen a vásáron a kiállított művek megvásárolhatóak. Az Art Marketen a gyűjtők és a művészet iránt érzékeny látogatók új tehetségeket fedezhetnek fel, a festő, szobrász, grafika és intermédia szakok hallgatóinak alkotásai között válogatva egyedi művekkel gyarapíthatják kollekciójukat, gazdagíthatják környezetüket. A több ezer alkotást felvonultató Art Marketen, a Képző standján a művészetkedvelő közönség amellett, hogy megismeri a jövő ígéretes művészeinek alkotásait, képet kap az EU4Art szövetségben résztvevő négy képzőművészeti egyetem profiljáról, a művészetoktatás hazai és nemzetközi irányairól is.

 

Bovieri Leila: Axomama

 

Erős István rektor kiemelte:
„Ez a három év arra volt elegendő, hogy intézményi szinten megismerjük egymást, az egyetemek oktatói megosszák egymással módszereiket, de a legfontosabb, hogy a hallgatók együtt gondolkodhattak, elindult a közös munka, mely a projekt végén, 2022 májusában a drezdai egyetemen egy nagy közös kiállításban formájában öltött testet. A résztvevőknek továbbá abban is segített, hogy pozicionálni tudják magukat egy nagyobb európai egyetemi kontextusban. Ezek a szakmai ismeretségek függetlenül a projekt kimenetelétől életreszóló kapcsolati hálózatként működhetnek.”

 

Az EU4Art a Magyar Képzőművészeti Egyetem kiemelt projektje, amivel az Európai Unió Európai Egyetemek programjához kapcsolódik. Az EU4Art jelenleg négy képzőművészeti egyetem - a drezdai Hochschule für Bildende Künste, a római Accademia di Belle Arti di Roma, a rigai Latvijas Mākslas Akadēmija és a Magyar Képzőművészeti Egyetem - szövetségét foglalja magába. Az EU4ART célja lehetőséget biztosítani a hallgatóknak, hogy az uniós tagállamokban folytatott tanulmányok kombinálásával gazdagítsák tudásukat, kapcsolataikat és szerezzenek diplomát. Az EU4ART keretében az egyetem hallgatói és oktatói különböző, szerteágazó projektekben működnek együtt, többek között kiállításokat, workshopokat, előadásokat, alkotótáborokat szerveznek Budapesten, Tihanyban, Rómában, Sienában, Drezdában és Rigában.

 

Szöllősi Dóra: Thesaurus effusionis

 

Fogarasi Bence alkotása

 

A 2011-ben létrejött Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár kiemelten kezeli a friss, inspiráló művészeti tartalmakat és a jövő tehetségeit. Az Art Marketen megjelenő EU4Art válogatásban a tradicionális képzőművészeti műfajok mellett helyet kapnak a friss tendenciák, az új médiumok is. A kiállított alkotásokban nyomon követhetjük, hogy a hallgatók nemzetközi szinten hogyan élték meg és dolgozták fel az elmúlt időszak globális és egyéni traumáit, kríziseit.

 

Az Art Market iránt igen jelentős a hazai és nemzetközi érdeklődés: eddig 5 kontinens több mint 40 országból érkeztek a kiállítók, a látogatószám pedig évente 30.000 körül mozog.

 

 

Art Market MKE kiállítás kurátora: Uszkay Tekla, művészettörténész

 

Grafika és stand dizájn: Szabó Andrea, Munkácsy Mihály-díjas tervezőgrafikus, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense

 

 

Farkas Panna alkotása

 

 

Borítókép: Kristaps Kramins alkotása

gyűjtemény, képzőművészet, kiállítás, kortárs, múzeumandragógia, tárgy
2022-08-04 17:00
állományvédelem, képzőművészet, kiállítás, látogató, múzeumtörténet, restaurátor
2022-02-08 07:00
képzés, képzőművészet, kortárs, műhely, téma
2022-09-10 07:00