A Ráth György-villa kiállításaiban Bősze Ádám zenetörténész kalauzolja a látogatókat 2023. szeptember 12-én, kedden este. Az Iparművészeti Múzeum kiállításán ritkán látható köteteket, kivételesen szép papírtárgyakat - mint például köszönőkártyákat, papírbetlehemet vagy korabeli kirakóst -, a múzeum adattárának és könyvtárának kuriózumait láthatják az érdeklődők, amelyek nem csak a zenetörténész, de minden látogató számára igazi csemegeként szolgálhatnak.
“Számomra egy kotta egy műalkotás. Egy szép könyv kötése, tipográfiája megragadja az embert.” - hangzott el nemrégiben egy Bősze Ádámmal készített interjúban. Ez a lelkesedés az eredeti borítású kötetek, a kéziratok és a betűvetés iránt a zenetörténész minden előadását átitatja, akárhol, akármilyen témában tart előadást az országban.
Szeptember 12-én, 18 órától személyes történetekkel és egy másik művészeti ág bekapcsolásával mutatja be a zenekritikus-szerkesztő-zenei antikvárius a szecessziós gyűjteményt és az Iparkodjunk! című időszaki kiállítást a Ráth György-villában.
A Ráth-villához kapcsolódó szubjektív tárlatvezetéseket közismert írók, költők, rendezők, színészek, zenészek, újságírók tartják. A pályáját zenekritikusként kezdő, majd riporterként és zenei műsorok szerkesztőjeként folytató Bősze Ádám ma már rendszeres házigazdája és szakkommentátora zenei eseményeknek. Ismerhetjük a Gramofon című zenei szakfolyóirat egyik alapítójaként, de sokan a 2000-es évek elején létrehozott zenei antikváriuma kapcsán vagy a Bartók Rádió munkatársaként találkoztak vele. Az első magyar zenei standup is hozzá kötődik, valamint népszerű zenei ismeretterjesztő előadássorozatokat tart. 2018-ban megkapta a Prima díjat Magyar sajtó-kategóriában.
Időpont: 2023. szeptember 12., kedd 18.00–19.00
Helyszín: Ráth György-villa, 1068 Budapest, Városligeti fasor 12.