EN facebook

Zseniális kezdeményezés Párizsban

KAMPÁNY

2021-10-11 14:00

A számos intézményt összekapcsoló Paris Musées ezúttal a vonatkabinokban fűzi szorosabbra a szálakat gyűjteményei és látogatói között.

 

2021. szeptember 27-én indult útjára az a párizsi elővárosi vonat (RER), melynek vagonjait teljes egészében a párizsi múzeumok belső tereiről és egy-egy kiválasztott műalkotásairól készített fotográfiákkal tapétáztak ki. A kezdeményezés célja főleg figyelem felkeltés és érzékenyítés, illetve, hogy az utazóközönség (újra)felfedezze a Paris Musées (a Párizs Városi Múzeumok) különböző történettel, elhelyezkedéssel, hagyománnyal, gyűjteménnyel bíró tereit. Emellett persze fontos tényező még, hogy ezáltal még kellemesebb utazási élményt nyújtsanak, illetve felhívják az utazók figyelmét arra, hogy a napi használat (iskolába és munkába járás) mellett, az utazók a szabadidejükben is és szórakozásra is használhatják a tömegközlekedést. Ezzel egyrészt szeretnék csökkenteni a párizsi autóforgalmat és környezettudatosságra nevelni az utasokat. Ehhez elindítottak egy kampányt is: #CPasLoinEnTrain (nincs messze vonattal) néven, melynek keretében 15 elővárosi vonat vonalon kínálnak különböző szabadidős tevékenységeket, vezetéseket, kirándulásokat.

 


Érdekesség még, hogy a Szajna bal partján közlekedő elővárosi vonat, amelynek összesen 36 megállója van és az egyik legjobban frekventált elővárosi vonal. Több olyan belvárosi megállóval rendelkezik, amelyek közvetlen megközelítést nyújtanak egyes városi múzeumokhoz és örökség helyszínekhez. Így az utazók a vonatból és a megjelenített múzeumi terekből kiszállva, akár rögtön ugyanezekbe a terekbe, a múzeumokba is mehetnek. A C elővárosi vonattal könnyen megközelíthető múzeumok:


• Le musée d’Artmoderne de Paris
• Le Palais Galliera, musée de la Mode de la Ville de Paris
• Le Petit Palais, musée de Beaux-arts de la Ville de Paris
• Le musée Carnavalet-Histoire de Paris
• Le musée Cognacq-Jay
• La Maison de Victor Hugo
• La Cryptearchéologique de l’Île-de la Cité
• La Maison de Balzac

 


A projekt Paris Musées és az Île-de-France régiójának közlekedési vállalata (Transilien SNCF Île -de-France Mobilités) együttműködésében valósult meg. Ez egyébként nem az első ilyen összefogás. 2012-ben és 2016-ban is volt már hasonló kezdeményezés, amely nagy sikerrel járt. Ekkor a Versailles-i kastély belső tereit jelenítették meg a kastélyt megközelítő elővárosi vonat (RER) vagonjaiban.

 

 


A vonat semleges (mondhatni non-lieux) tereinek megtöltésével sokszor sokféleképpen próbálkoznak és próbálkoztak már. Többek között Juraj Čarný, szlovákiai származású kurátor is. 2018-as határokon átívelő TRAM projektje keretében vitte be a kultúrát és művészetet a Bécs-Pozsony vonalon közlekedő vonatok vagonjaiba. A vonat tereit kiállítóterekké alakította, ezáltal az utasok automatikusan látogatóvá és résztvevőkké váltak. Nagy hangsúlyt fektetett a két ország, Ausztria és Szlovákia, utasai közötti kommunikációra és kulturális cserére. Erről bővebben itt olvashatunk.

 

 

Hasonló kezdeményezésekhez egyébként nem kell messzire mennünk, Budapesten is találhatunk ezekhez közelítő példákat. A korábban Magyar Dal Napjához kapcsolódó Dallamos Villamos kezdeményezés például a zenét vitte be a budapesti közlekedési eszközök tereibe.

 

 

Források:


Transilien SNCF Île -de-France Mobilités: https://www.transilien.com/fr/page-presse/20-09-2021-train-paris-musees

Paris Musées: http://www.parismusees.paris.fr/fr/actualite/lancement-du-train-paris-musees-sur-la-ligne-c-du-rer


TRAM Juraj Čarný: https://www.tram.to/de/projekt/

 

Dallamos Villamos: https://www.facebook.com/DallamosVillamos/

digitalizáció, gyűjtemény, képzőművészet, külföld, #muzeumozzaszobadbol, örökségvédelem, történelem, virtuális
2021-04-05 18:00
gyűjtemény, külföld, magazin, muzeológia, műhely, téma
2021-07-18 18:00
képzőművészet, kiállítás, külföld, látogató, művészettörténet
2021-05-21 07:00